Hírek
Női Bajnokok Ligája: vereséggel rajtolt mindkét magyar csapat
Kikapott a női Bajnokok Ligája-sorozat nyitányán mindkét magyar résztvevő: a Szekszárd Lengyelországban, a Postás Németországban szenvedett vereséget.
Póta a negyeddöntőben búcsúzott Olomoucban
Bravúros győzelmeket aratott, és a negyeddöntőig jutott az Olomucban zajló cseh nemzetközi bajnokságon Póta Georgina. A világranglistán 14. japán Fukuhara múlta felül őt.
Elkészítették a lisszaboni csapat Eb csoportbeosztását
Lisszabonban elkészítették a szeptember végén ugyanott rendezendő felnőtt csapat Európa-bajnokság csoportbeosztását. A magyar férfiegyüttes a címvédővel és a házigazdával is azonos négyesbe került.
Nyírbátori siker az utánpótlás-évadnyitó zárónapján
Befejeződtek az évadnyitó országos utánpótlás-ranglistaversenyek a Marczibányi téri Ormai László csarnokban, illetve a BVSC-Zugló termében. A zárónapon az ifjúsági fiúk álltak asztalhoz, s egyesben a nyírbátori Majoros Bencéé lett az aranyérem.
Ifjúsági olimpia: tizenhetedik a magyar csapat
Az egy-egy fiú és leány alkotta vegyes csapatok versenyében a vigaszágra került, majd holtversenyben a 17. helyen végzett a Szudi Ádám, Imre Leila összetételű magyar együttes a Nandzsingban zajló ifjúsági olimpián.
Labdaváltás: íme, az ITTF álláspontja!
A labdaváltás nem csak Magyarországon, hanem világszerte a legtöbbet emlegetett téma sportági körökben. A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség felszerelésekkel foglalkozó bizottságának vezetője, Torsten Küneth elérkezettnek látta az időt, hogy megossza a nyilvánossággal az ITTF hivatalos álláspontját.
Ifi olimpia: befejeződtek az egyéni számok a magyarok számára
Szudi Ádám és Imre Leila is a vigaszág elődöntőjében búcsúzott a Nandzsingban zajló ifjúsági olimpia fiú, illetve leány egyes számában. A csapatverseny szerdán kezdődik.