Noha három magyar éremmel zárult, így mindenképpen sikeresnek nevezhető az asztaliteniszezők júliusi, olaszországi utánpótlás Európa-bajnoksága, a sportági szövetség elnöksége úgy döntött: leányfronton nem hosszabbít szerződést az eddigi kapitányokkal, egyben kinevezte az új szakvezetőket. A váltások okairól Pósfai Gábor szakmai alelnökkel közölt beszélgetést az Utanpotlassport.hu.

 A Riva del Gardában rendezett korosztályos Eb-n a Szudi Ádám, Ecseki Nándor ifjúsági fiú páros arany-, Ecseki a romániai Bálint Bernadettel az oldalán vegyes párosban ezüst-, a serdülő leánycsapat pedig – kellemes meglepetésre – bronzérmet szerzett. Az elnökség is elismerését fejezte ki a kontinenstornán elért eredményekért, ezzel együtt úgy döntött: nem hosszabbítja meg Szappanos Csaba ifjúsági kapitány lejáró szerződését, miként a serdülő lányokat irányító Bárány Zsolt, Szöllősi Péter kettősét sem.

– Valóban nagyra értékeltük a távozó trénerek munkáját, és különösképpen sikeresnek ítéltük a serdülő lányok produkcióját a rendkívül kiegyenlített, színvonalas mezőnyben, mégis meggyőződéssel állítom: váltanunk kellett – magyarázza Pósfai Gábor. – A teljes női vonal megújításának szándékával új koncepció kidolgozására kértem föl ugyanis Téglás Pétert, a felnőtt válogatott kapitányát, és az általa kidolgozott tervekhez, elképzelésekhez kerestünk új szakembereket.

Az alelnök elmondta, hogy mindenképpen motivált, a végsőkig eltökélt, munkamániás trénereket szerettek volna szerződtetni, s így esett a választás a női válogatottnál jó ideje edzőpartnerként működő Muskó Péterre, valamint a Statisztikában éppen az Eb-dobogós serdülőcsapat egyik játékosának a felkészítésében is résztvevő Fazekas Máriára.

– Noha egyiküknek sincs hosszú évekre visszanyúló edzői múltja, biztos vagyok benne, hogy szakmailag, emberileg és személyiségüket illetően egyaránt megfelelő jelöltekre esett a választásunk.

Megkérdeztük a sportvezetőt, miért nem pályázat útján választottak szövetségi kapitányokat?

– Úgy véltük, túl sok szempontnak kell megfelelnie az illetőnek ahhoz, hogy egy-egy pályázatból megfelelő képet alkothassunk a felkészültségéről. Egyébként pedig az a személyes tapasztalatom, hogy a pályázatok elbírálása sem hoz feltétlenül reális vagy éppen objektív eredményt, a döntésnek mindig lesz szubjektív eleme. Így viszont, hogy – az én javaslatom előterjesztése nyomán – az elnökség döntött, legalább egyértelmű, kié a felelősség. Amit most is és a jövőben is mindig vállalok.

Az alelnök hozzátette: a fiúutánpótlással dolgozó két edző, a serdülők felkészítését irányító Varga Zoltán és a jelenleg a nandzsingi játékokon tartózkodó ifikapitány, Bátorfi Zoltán tevékenységével maximálisan elégedett a sportági vezetés, ezért velük kapcsolatban föl sem vetődött a váltás gondolata.

Az elképzelések szerint a jövőben a serdülők, az ifjúságiak és a felnőttek szakvezetői a korábbiaknál sokkal szorosabb együttműködésben dolgoznak majd, s közös koncepció mentén készítik fel a rájuk bízott versenyzőket a legfontosabb feladatokra. Pósfai Gábor megjegyezte: a klubok részéről is jóval több kompromisszumkészséget várnak el az eddigieknél; mindenekelőtt azt, hogy az utánpótlás-nevelő szakosztályok irányítói a jövőben a versenyzők érdekeit tekintsék elsődlegesenek saját, rövid távú céljaik helyett.

Go to top