Hírek

juhasz-terek

Nyolcig jutottak a magyar serdülők az egyéni versenyben a szombathelyi magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokságon. A Juhász Patrik, Terék Norbert és a Harasztovich Fanni, Nagypál Márta kettős játszott negyeddöntőt. Bizakodva várhatták a serdülők a szombathelyi magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokság utolsó napját, hiszen egyesben tizenegyen léptek asztalhoz a főtábla küzdelmeiben, párosban pedig hat kettős játszhatott a nyolc közé jutásért.

Bővebben...

timafalvi-gergo

A fiú ifjúsági és a leány serdülőcsapatnak is a negyeddöntő jelentette a végállomást a szombathelyi magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokságon. A serdülők mezőnyében egyesben tizenegy játékos lesz érdekelt a főtáblán, párosban három-három kettős küzdhet a nyolcba kerülésért. A csapatküzdelmek második napján még két magyar csapat volt versenyben a dobogós helyezésekért a szombathelyi magyar nemzetközi utánpótlás-viadalon. Kora délelőtt elsőként a Harasztovich Fanni, Nagypál Márta alkotta serdülőcsapat állt asztalhoz, a négy közé jutásért a harmadik kiemelt lengyel A együttest kellett volna legyőzniük.

Bővebben...

jean-michel-saive

A Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség honlapja is felhívta a figyelmet a Generációk Csatája december 20-án megrendezendő második felvonására.

Bővebben...

gjc-timafalvi-gergo

Szenzációs játékkal negyeddöntőbe jutott a Bruckner Máté, Molnár István, Timafalvi Gergő alkotta ifjúsági csapat. A Harasztovich Fannival és Nagypál Mártával felálló serdülő leánycsapat szombaton szintén küzdhet a négy közé jutásért.

Bővebben...

palos-peter

Pálos Péter az elődöntőben búcsúzott a para-asztaliteniszezők belgiumi versenyén, míg Retter Barnabás nem jutott tovább a csoportjából.

Bővebben...

leonie-hartbrich

A 32 jelentette a végállomást egyesben a magyar ifjúsági játékosoknak a szombathelyi utánpótlás-bajnokságon. A tizenhat közé jutáshoz Bruckner Máté és Kramarics Gergő volt a legközelebb, de egyiküknek sem sikerült venni az akadályt. Reggel kilenckor még hat magyar játékos reménykedhetett abban, hogy minél tovább jut az ifjúsági egyesek versenyében, de mire a fiúk asztalhoz léptek, a lányoknak már csak a szurkolás maradt. Fehér Orsolya a japán Kato Jukótól, Göndör Fanni a fehérorosz Hanna Pacejevától kapott ki 4-0-ra a 32 közé jutásért. Hartbrich Leonie szorosabb meccset játszott a szerb Izabela Lupuleskuval, de ahogy a többiek esetében, így nála is érvényesült a papírforma és 4-2-re vesztett.

Bővebben...

pota-vk2

Póta Georgina 3:0-s szettelőnyről 4:3-ra kikapott a kínai Csu Jü-lingtől a Szendaiban zajló női világkupa nyolcaddöntőjében.

Bővebben...

Go to top