edzoi-program

A sportágunkban folyó szakmai munka elismerésének is tekinthetjük, hogy az Utánpótlás Edzők Program keretén belül hét régióban összesen 14 asztalitenisz-edző számára biztosít kvótát a Sportért Felelős Államtitkárság.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága kifejezetten a fiatalabb korosztályokkal foglalkozó edzők, testnevelő tanárok, másrészt egyes nem olimpiai sportágak területén tevékenykedő edzők részére új, kiegészítő juttatási rendszert kíván bevezetni.

Az Utánpótlás Edzők Program az Államtitkárság célkitűzése alapján segít a Programba bevonásra kerülő sportszakemberek jövedelmi viszonyainak javításában, illetve edzői életpálya megalapozásában.

A Programba kerülő edzők foglalkoztatására a Sportért Felelős Államtitkárság a Program első évében 400 millió támogatást biztosít. A Programban egy bérezési kategóriát biztosítanak havi bruttó 91 729 forint (havi nettó 50 000 forint) személyenkénti jövedelemmel.

Az államtitkárság a fentieknek megfelelően közigazgatási régiónként két-két, azaz összesen 14 edzői kvótát biztosít az asztalitenisz számára! A minisztérium ezzel a sportágban folyó szakmai munkát is elismerte, és a korábbi személyes tárgyalásoknak is köszönhető, hogy 14 asztalitenisz-edző élhet ezzel a lehetőséggel.

A szövetség által elindított, valamint támogatott programok tehát nem hiábavalók, van létjogosultságuk. A most kiosztott kvóták száma is bizonyítja, hogy az utánpótláscentrumok létrehozása, „A Sport Legyen a Tied!" programsorozatban és a sportágválasztókon való aktív részvétel, a japán sportiskolával történő együttműködés, a hátrányos helyzetű térségek iskoláinak támogatása, az eszközfejlesztési pályázatok, a pedagógus-továbbképzési programok mind a fejlődés útját szolgálják.

A Programba való bekapcsolódás előfeltétele az utánpótlás-nevelésben tevékenykedő edzők regisztrációja a szakszövetségnél. Kizárólag olyan edzőkre lehet javaslatot tenni, akik testnevelő tanári vagy asztalitenisz-edzői képesítéssel rendelkeznek. A támogatási időszak várhatóan 2017. március 1-től 2018. február 28-ig vonatkozik majd.

Az Elnökség február 28-i határozata szerint a szövetség az alábbi klubok edzőit terjeszti elő az EMMI által létrehozott utánpótlás edzői programba:

  • Nyugat-Dunántúl: 1. Turris SE Sopron, 2. Celldömölki VVSE
  • Közép-Dunántúl: 1. Tatai AC, 2. Bányász SK Ajka
  • Közép-Magyarország: 1. BVSC-Zugló, 2. Statisztika PSC, 3. Ceglédi VSE
  • Észak-Magyarország: 1. Egri Coop SC
  • Észak-Alföld: 1. Jászkun Volán Sport Club Kft., 2. Nyírbátori ASE
  • Dél-Alföld: 1. Univer-Sport Kft., 2. Soltvadkerti TE
  • Dél-Dunántúl: 1. Szekszárd AC, 2. PTE PEAC

A MOATSZ további hét klubot támogat az EMMI Utánpótlás Edzői programjához hasonló módon: ATSK Szeged, MALÉV SC, Budaörsi SC, Női AC Nyíregyháza, KSI SE, A.S.E. Orosháza, Városi Sportegyesület Dunakeszi. Ezen felül a Bányász SK Ajka és a Tiszaújváros egy-egy edzőjének középfokú edzői tanfolyami díját átvállalja.

Go to top