szaszvar-kh-program-eszkoz-atado

Másfélmillió forint értékű sportszereszköz-csomagot kapott a szászvári Kiss György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a K&H Csoport és a Magyar Asztalitenisz-szövetség jóvoltából.

A Magyar Asztalitenisz-szövetség arra keresett megoldást, hogy hogyan tudná finanszíroztatni azokat a hátrányos kistérségben lévő iskolákat, amelyek kimaradtak a Sport legyen a tied! programból. Így jött létre a kooperáció a K&H-val.

A K&H célul tűzte ki, hogy az elmaradott térségekben – mint Szászvár és vonzáskörzete is – javítsa a gyermekek életminőségét. Nagy volt az öröm a Kiss György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában csütörtök délelőtt, hiszen a K&H a hátrányos helyzetűekért programnak és a Magyar Asztalitenisz-szövetségnek köszönhetően másfélmillió forint értékben kaptak a sportoláshoz nélkülözhetetlen eszközöket a diákok.

„Nagyon örülünk a támogatásnak, és annak, hogy rögtön minőségi eszközökön ismerkedhetnek meg a gyerekek a sportággal. Az eszköztámogatás okán a gyerekeknek testnevelésórán választható sportágként és délutáni szakkörön is lehetőségük lesz kipróbálni az asztaliteniszt. Remélem, hogy sikerül »megfertőzni« az ifjúságot e nagyszerű játékkal, melyet magam is több évtizede játszom. Köszönjük, hogy részesei lehetünk a K&H és a Magyar Asztalitenisz-szövetség közös adományának" – mondta Katos Sándor, a szászvári iskola igazgatója.

„Ebben a programban négy fő területet támogatunk: az előadó-művészetet, a gyermekegészségügyet, a fiatalok oktatását és nem utolsósorban a sportot – számolt be a programról Migács Zsuzsanna. – Ez utóbbi a kapcsolódási pont a K&H Bank és a Magyar Asztalitenisz-szövetség között. Én a K&H Bank barcsi fiókjának a vezetője vagyok, és Barcs is az egyik leghátrányosabb helyzetű kistérségben található, ezért engem ez nagyon mélyen érint, meghatódtam, és nagyon örülök annak, hogy az országban egyre több települést tud a bankunk támogatni."

A Szászvárra ellátogató Stocker Miklóst is jó érzések kerítették hatalmába az eszközök átadásakor.

„Ennek az eseménynek az atmoszférája már akkor megérintett, amikor megérkeztem, ezért csinálja az ember az egészet – mondta a MOATSZ főtitkára. – Szoktam mondani, hogy a főtitkárnak sok rossz feladata van, viszont ez a legjobb feladata, amikor látjuk a munkánk gyümölcsét. A gyerekek boldogok, örülnek, hogy játszhatnak, most is rengeteg diák áll sorba, hogy üthesse a labdát, és ennél szebbet nehezen tudok elképzelni. Ha ezek a gyerekek a pingpongnak köszönhetően egészségesebbek, motiváltabbak lesznek, jobban tudnak koncentrálni, akkor már megérte. Az pedig még boldogabbá tenne, ha valamelyik közülük válogatott játékos vagy akár csak versenysportoló lenne."

A sport és azon belül azon belül az asztalitenisz nemcsak a fiataloknak tesz jót, hanem a felnőttekre is pozitív hatással van. Egy nemrég publikált tanulmány eredménye szerint az úgynevezett racquet sportok űzése (asztalitenisz, tenisz, tollaslabda, fallabda) 47 százalékkal csökkenti a hirtelenhalál bekövetkezésének esélyét.

Go to top