Az olaszországi utánpótlás Eb zárónapján újabb nagy magyar siker született: a Szudi Ádám, Ecseki Nándor ifjúsági fiúpáros aranyérmes lett!

A Riva del Gardában zajló kontinensviadal utolsó napján már csak a Szudi Ádám, Ecseki Nándor ifi fiúpáros volt versenyben a magyar fiatalok közül, s a kettős a délelőtti elődöntőben – nagyszerű játékkal – 3-0-ra legyőzte a svéd Kallberg, Ahlander Johansson duót. Mindhárom játszma minimális különbséggel dőlt el, de a döntő szituációkban a mieink bizonyultak magabiztosabbaknak.

A kora délutáni döntőben aztán a magyar páros nagy csatát vívott a portugál Chen Diogo, Jorge Costa kettőssel, de a hektikus mérkőzés végén a mieink ünnepelhettek. Az első játszmában még sokat bizonytalankodtak a fiúk, így az 11-2-re az ibériaiaké lett, a második szettet azonban ugyanilyen arányban Szudiék nyerték. A harmadik felvonás hozta a legkiélezettebb küzdelmet, s mivel a portugálok 15-13-ra győztek, egyetlen játszmányira kerültek az Európa-bajnoki címtől.

De Ádám és Nándi szenzációs produkciót nyújtott a folytatásban: a negyedik szettet 4-re, az ötödiket 6-ra nyerte a magyar páros, és már nem volt más hátra, csak az ünneplés.

Külön érdekesség, hogy Szudi Ádám címvédő volt ebben a számban: a tavalyi, ostravai Eb-n még Lakatos Tamás oldalán diadalmaskodott.

A magyar küldöttség ezzel befejezte szereplését a tíznapos Eb-n, és összességében három dobogós hellyel zárta a kontinensviadalt: a Szudi, Ecseki ifjúsági fiú páros arany-, az Ecseki, Bálint Bernadett (romániai) ifi vegyes páros ezüst-, míg a serdülő leánycsapat (Hartbrich Leonie, Fehér Orsolya, Harasztovich Fanni, Nagypál Márta) bronzérmes lett.

A tavalyi, ostravai Eb-n két érem volt a magyar termés: a Lakatos Tamás, Szudi Ádám ifjúsági fiú páros az első, míg Szudi fehérérorosz partnerével ifi vegyes párosban a harmadik helyen végzett.

IFJÚSÁGIAK

Fiú páros

Elődöntő

Szudi Ádám, Ecseki Nándor–Anton Kallberg, Carl Ahlander Johansson (svéd) 3-0 (9, 10, 10)

Döntő

Szudi Ádám, Ecseki Nándor–Chen Diogo, Jorge Costa (portugál) 3-2 (-2, 2, -13, 4, 6)

Az EGYÉNI SZÁMOK DOBOGÓSAI

IFJÚSÁGIAK

Fiú egyes: 1. Alexandre Cassin (francia), 2. Elias Ranefur (svéd), 3. Filip Zeljko (horvát) és Anton Kallberg (svéd).

Leány egyes: 1. Chantal Mantz (német), 2. Nina Mittelham (német), 3. Jekatyerina Guszeva (orosz) és Pauline Chasselin (francia).

Fiú páros: 1. SZUDI ÁDÁM, ECSEKI NÁNDOR, 2. Chen Diogo, Jorge Costa (portugál). 3. Anton Kallberg, Carl Ahlander Johansson (svéd) és David Reitspies, Tomas Polansky (cseh).

Leány páros: 1. Rita Fins, Patricia Maciel (portugál), 2. Lea Rakovac, Natalia Bajor (horvát, lengyel), 3. Laura Pfefer, Pauline Chasselin (francia) és Bernadett Balint, Nicole Trosman (romániai, izraeli).

Vegyes páros: 1. Tomislav Pucar, Lea Rakovac (horvát), 2. ECSEKI NÁNDOR, Bernadette Balint (romániai), 3. Chen Diogo, Nicole Trosman (portugál, izraeli) és Ibrahim Gündüz, Damla Uzel (török).

SERDÜLŐK

Fiú egyes: 1. Rares Sipos (román). 2. Artur Abuszev (orosz), 3. Nolan Givone (francia) és Irvin Bertrand (francia).

Leány egyes: 1. Adina Diaconu (román), 2. Lisa Lung (belga), 3. Marija Tajlakova (orosz) és Izabela Lupulesku (szerb).

Fiú páros: 1. Nolan Givone, Irvin Bertrand (francia), 2. Cristian Pletea, Rares Sipos (román), 3. Daniele Pinto, Carlos Rossi (olasz) és Gerrit Engemann, Jannik Xu (német).

Leány páros: 1. Adina Diaconu, Lisa Lung (román, belga), 2. Leili Mostafavi, Romane Le Scour (francia), 3. Izabela Lupulesku, Szabina Surjan (szerb) és Zhang Xian-xu, Cristiana Dumitrache (spanyol, olasz).

Vegyes páros: 1. Cristian Pletea, Adina Diaconu (román), 2. Rares Sipos, Lisa Lung (román, belga), 3. Nolan Givone, Lucie Gauthier (francia) és Anton Kotov, Anasztaszja Kolis (orosz).

Az Eb-ről szóló korábbi beszámolóink

1. nap (július 11.)

2. nap (július 12.)

3. nap (július 13.)

4. nap (júlus 14.)

5. nap (július 15.)

6. nap (július 16.)

7. nap (július 17.)

8. nap (július 18.)

9. nap (július 19.)

 

Go to top