Taroltak a francia fiatalok az olaszországi korosztályos Eb-n: a csapatversenyek négy száma közül háromban diadalmaskodtak. Szerdától az egyéni viadalokat rendezik Riva del Gardában.

Az utánpótlás Európa-bajnokságon kedd este befejeződtek a csapatversenyek. A franciák szinte mindent vittek: győztek az ifjúsági fiúk és lányok, valamint a serdülő fiúk mezőnyében is. Csupán a serdülő lányok között került más nemzet versenyzőinek nyakába az arany: ebben a számban a románok lettek az elsők.

A magyar együttesek helytálltak, különösképpen a serdülő lányok tettek ki magukért: a Hartbrich Leonie, Fehér Orsolya, Nagypál Márta, Harasztovich Fanni összetételű alakulat a negyedik helyen végzett, s – mivel a szabályok szerint két bronzérmest hirdetnek – felállhatott a dobogóra. Az ifjúsági fiúk a hetedik, az ifi lányok és a serdülő fiúk egyaránt a tizenharmadik helyet szerezték meg a 46 ország részvételével zajló kontinenstornán. Különösen jó hír, hogy jövőre valamennyi magyar együttes az Eb első osztályában szerepelhet.

A moatsz.hu a csapatversenyek zárultával elkészítette a nemzetek nem hivatalos sorrendjét. A számítás alapján a franciák fölényesen győztek, a magyarok a 8. helyen végeztek a 26 pontszerző ország között (az Eb-n összesen 46 nemzet fiataljai vesznek részt).

A CSAPATVERSENYEK VÉGEREDMÉNYE

IFJÚSÁGI FIÚK

1. Franciaország (Can Akkuzu, Alexandre Cassin, Paul Gauzy, Romain Ruiz, Joe Seyfried), 2. Lengyelország, 3. Svédország, 4. Dánia, 5. Horvátország, 6. Németország, 7. Magyarország (Szudi Ádám, Ecseki Nándor, Majoros Bence, Bruckner Máté, Sabján Gergely), 8. Fehéroroszország, 9. Csehország, 10. Oroszország, 11. Portugália, 12. Szlovénia, 13. Ausztria, 14. Szlovákia, 15. Ukrajna, 16. Szerbia.

IFJÚSÁGI LÁNYOK

1. Franciaország (Laura Pfefer, Marie Migot, Pauline Chasselin, Audrey Zarif, Oceane Guisnel), 2. Németország, 3. Románia, 4. Oroszország, 5.Csehország, 6. Szlovénia, 7. Horvátország, 8. Észtország, 9. Spanyolország, 10. Portugália, 11. Olaszország, 12. Izrael, 13. Magyarország (Imre Leila, Nagypál Csilla, Takács Lili, Fehér Zsófia), 14. Szerbia, 15. Lengyelország, 16. Hollandia.

SERDÜLŐ FIÚK

1. Franciaország (Nolan Givone, Irvin Bertrand, Lilian Bardet, Remi Menand), 2. Románia, 3. Oroszország, 4. Németország, 5. Lengyelország, 6. Olaszország, 7. Svédország, 8. Dánia, 9. Moldova, 10. Csehország, 11. Törökország, 12. Szerbia, 13. Magyarország (Molnár István Patrik, Heiszman Henrik, Both Levente, András Csaba), 14. Szlovénia, 15. Belgium, 16. Fehéroroszország.

SERDÜLŐ LÁNYOK

1. Románia (Adina Diaconu, Andreea Dragoman, Mihaela Plaeasu, Tania Plaian), 2. Oroszország, 3. Németország, 4. Magyarország (Hartbrich Leonie, Fehér Orsolya, Nagypál Márta, Harasztovich Fanni), 5. Franciaország, 6. Fehéroroszország, 7. Ukrajna, 8. Törökország, 9. Svédország, 10. Szerbia, 11. Csehország, 12. Belgium, 13. Szlovákia, 14. Lengyelország, 15. Norvégia, 16. Ausztria.

NEM HIVATALOS PONTVERSENY A CSAPATSZÁMOK ALAPJÁN

Az egyes versenyszámok első helyezettjei 16, a másodikak 15, a harmadikak 14 pontot kaptak – és sorban az alsóbb helyezéseket elérők mindig eggyel kevesebbet –, a tizenhatodikoknak 1 pont járt. (A további helyezések nem értek pontot.) A négy végeredmény alapján alakult ki a következő sorrend:

1. Franciaország 60 pont, 2. Németország 53, 3. Oroszország 49, 4. Románia 45, 5. Csehország 33, 6-7. Lengyelország és Svédország 32-32, 8. Magyarország 31, 9-10. Dánia és Horvátország 22-22, 11. Fehéroroszország 21, 12. Szlovénia 19, 13. Olaszország 17, 14. Szerbia 16, 15. Törökország 15, 16. Portugália 13, 17. Ukrajna 12, 18. Észtország 9, 19.-20. Spanyolország és Moldova 8-8, 21-22. Belgium és Szlovákia 7-7, 23-24. Ausztria és Izrael 5-5, 25. Norvégia 2, 26. Hollandia 1.

SZERDAI EREDMÉNYEK

IFJÚSÁGIAK

Vegyes páros
A 64 közé jutásért

Majoros Bence, Nagypál Csilla–Adrian Costea, Alina Zaharia (román) 3-0 (8, 10, 1)
Bruckner Máté, Takács Lili–Ivan Cuevas, Laura Ramirez (spanyol)
3-1 (5, -9, 6, 4)
Nyikita Vilencsic (fehérorosz), Fehér, Zsófia –Alexandru Manole, Andrea Clapa (román) 0-3 (3, 12, 5)
Aviv Ben Ari (izraeli), Petőcz Orsolya–Nikola Marinkovics, Alekszandra Szavics (szerb)
1-3 (-7, -7, 7, -4)
Sabján Gergely, Imre Leila–Marko Popovics, Tamara Agoston (szerb) 3-0 (8, 6, 2)

SERDÜLŐK

Vegyes páros

A 64 közé jutásért

Molnár István Patrik, Hartbrich Leonie–Nicolas Simonet, Mireille Kroon (svájci) 3-1 (-10, 7, 13, 7)
András Csaba, Nagypál Márta–Konsztantyin Vatov, Esin said (bolgár)
1-3 (8, -7, -4, -7)
Heiszman Henrik, Fehér Orsolya–Ron Dimant, Iris Kronfeld (izraeli)
3-0 (13, 9, 6)
Both Levente, Harasztovich Fanni–Tibor Spanik, Monika Urikova (szlovák)
0-3 (-7, -7, -8)

Az Eb-ről szóló korábbi beszámolóink

1. nap (július 11.)

2. nap (július 12.)

3. nap (július 13.)

4. nap (júlus 14.)

5. nap (július 15.)

Go to top