A Riva del Gardában zajló utánpótlás Európa-bajnokság második napján, a harmadik meccsén a belgákat is fölülmúlta ifi fiúcsapatunk, így fölényesen megnyerte csoportját, és nyolcaddöntős lett. A lányok kikaptak a románoktól, és csoportharmadikként végeztek. Nyertek a felsőházba jutásért küzdő serdülőegyütteseink is.

Az ifjúsági fiúcsapat a lengyelek és az oroszok legyőzése után már csoportelsőnek tudhatta magát, de a Szudi Ádám, Ecseki Nándor, Majoros Bence összetételű együttes a pont nélkül álló belgák ellen sem lazított, és magabiztos, 3-0-ás sikert aratott. A csoport első helye azt jelenti, hogy Bátorfi Zoltán kapitány a mezőnyben harmadikként kiemelt gárdája további mérkőzések nélkül, automatikusan bekerült a legjobb tizenhat közé.

A szintén az első osztályba sorolt ifi lányok a csehek elleni vereséget és a fehéroroszokkal szembeni győzelmet követően szombat kora délután a favorit románok ellen álltak asztalhoz, és – a papírformának megfelelően – vereséget szenvedtek. A rivális 3-1-es sikerével zárult találkozón Imre Leila nyert meccset. Amennyiben a lányok megnyerik az ukránok ellen rájuk váró playoff-mérkőzést, szintén bejutnak a nyolcaddöntőbe.

Az olaszországi Eb-t egyaránt a másodosztályban kezdő, s a nyitónapon két-két győzelmet arató magyar serdülőcsapatok közül a fiúk simán verték az észteket (3-0), majd a montenegróiakat ugyanilyen különbséggel intézték el, így csoportelsők lettek. Akárcsak a lányok, akik a szlovéneket és az azerieket is 3-0-ra verték. Ezt azt jelenti, hogy mindkét csapatunkra rájátszómérkőzés vár a felsőházi nyolcaddöntőbe jutásért.

ÍGY FOLYTATJÁK

Az ifjúsági és serdülő Európa-bajnokság csapatversenyeinek lebonyolítása eltér a szokásostól. Az első osztályban (itt játszanak a magyar ifi fiúk és lányok) szereplő tizenhat együttes közül a négy csoport első és második helyezettje automatikusan a nyolcaddöntő résztvevője lesz. A négy csoportharmadikat két párba sorsolják, s a győztesek szintén a tizenhat közé jutnak. Az előbbi párharcok két vesztese, a négy csoport négy negyedik helyezettje, valamint a másodosztály (ebben a kategóriában szerepel a magyar serdülő fiú- és lánycsapat) hat csoportgyőztese – összesen 12 garnitúra – ugyancsak rájátszást vív a hat továbjutó, felsőházbeli folytatást jelentő helyért. A legjobb tizenhat között egyenesek kieséses rendszerben játszanak a csapatok, és valamennyi helyezést eldöntik. Az élvonal 16. helyezettje elbúcsúzik a felsőháztől és jövőre a másodosztályban szerepel. Az alsó kategória (amelyben a másodosztály valamennyi nem csoportgyőztes együttese, és az említett rájátszás hat vesztese folytatja) első helyén (vagyis összességében 17.-ként) végző csapata a következő évben az élvonalban kezdheti a küzdelmeket.

Ifjúsági fiúk

MAGYARORSZÁG–BELGIUM 3-0

Ecseki Nándor–Martin Allegro 3-2 (5, 7, -4, -9, 7)
Szudi Ádám–Thibaut Darcis 3-2 (7, -6, -4, 7, 4)
Majoros Bence–Jasper Merckx 3-0 (5, 8, 6)

A csoport végeredménye: 1. Magyarország 6 pont, 2. Lengyelország 4, 3. Oroszország 2, 4. Belgium 0.

Ifjúsági lányok

MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA 1-3

Imre Leila–Mihaela Diana Lupu 3-1 (-8, 8, 9, 6)
Nagypál Csilla–Balint Bernadett 0-3 (-8, -7, -3)
Fehér Zsófia–Andrea Clapa 0-3 (-7, -7, -8)
Imre–Balint 0-3 (-2, -7, -9)

A csoport végeredménye: 1. Románia 6 pont, 2. Csehország 4, 3. Magyarország 2, 4. Fehéroroszország 0.

Serdülő fiúk

MAGYARORSZÁG–ÉSZTORSZÁG 3-0

Molnár István Patrik–Oleg Migunov 3-1 (3, -7, 2, 9)
Heiszman Henrik–Rainer Valo 3-0 (10, 3, 4)
Molnár, Heiszman–Migunov, Valo 3-0 (6, 6, 7)

MAGYARORSZÁG–MONTENEGRÓ 3-0

Molnár István Patrik–Filip Radovic 3-0 (8, 7, 10)
Heiszman Henrik–Filip Radulovic 3-0 (6, 4, 5)
Molnár, Heiszman–Radovic, Radulovic 3-1 (-8, 4, 4, 6)

A csoport végeredménye: 1. Magyarország 8 pont, 2. Horvátország 6, 3. Montenegró, 4. Észtország 2, 5. Izland 0.

Serdülő lányok

MAGYARORSZÁG–SZLOVÉNIA 3-0

Hartbrich Leonie–Ana Tofant 3-1 (-9, 7, 9, 10)
Fehér Orsolya–Aleksandra Vovk 3-1 (-13, 6, 4, 9)
Hartbrich, Fehér–Tofant, Katrina Sterchi 3-2 (7, -9, -6, 8, 5)

MAGYARORSZÁG–AZERBAJDZSÁN 3-0

Harasztovich Fanni–Nazakat Garajeva 3-0 (3, 5, 2)
Nagyípál Márta–Nazein Ahmadova 3-0 (76, 3, 6)
Harrasztovich, Nagypál–Ahmadova, Dinara Mammadova 3-1 (9, -14, 9, 4)

A csoport végeredménye: 1. Magyarország 8 pont, 2. Szlovénia 6, 3.Észtország, 4.Bosznia-Hercegovina 2, 5.Azerbajdzsán 0.

Az Eb 1. napjáról szóló beszámolónk ITT.

 

Go to top