Közlemények

Bővebben...

semleges uto asztal

Elkészült a 2017. év első félévének versenynaptár-tervezete. Az eddigiektől eltérően a versenynaptárban helyet kapott minden nemzetközi esemény, amely az ITTF vagy az ETTU rendezésében lebonyolításra kerül. Emellett a felnőtt és utánpótlás válogatottak tervezett programjai szintén láthatóak a programban. (A rövidítések jelentései: V = versenynap, X = keretösszetartás). A válogatottak programjai indokolt esetben módosulhatnak még, azonban a féléves versenynaptár tervezéséhez ezek beillesztése szükséges volt.

Bővebben...

pingponguto

A MOATSZ folytatva a korábbi évtizedek tradicionálisan sikeres felnőtt női válogatott szerepléseit, új, felnőtt női válogatott szövetségi kapitányt keres, akinek többek között az lesz a feladata, hogy a jövőben integrálja az U21-es és ifjúsági játékosokat a felnőtt válogatottba.

Bővebben...

allashirdetes-esn

A legnagyobb európai ütőborítás fejlesztő és gyártó cég tesztelőket keres. A vállalat fő motivációja feloldani azt az ellentmondást, ami a számítógépes tervezési folyamatok és eredmények, valamint az asztaliteniszezők igényei között vannak. Olyan, valós és mindenki számára érthető tesztelési módszereket szeretnének kialakítani, amelyek végigkísérik a teljes tervezési és fejlesztési folyamatot, hogy végül a játékosok könnyebben tudjanak ütőborítást választani és a választásuk tartós lehessen.

Bővebben...

kishazi-beatrix-70

Ma ünnepli 70. születésnapját Kisházi Beatrix, akinél több Európai Top 12 versenyt máig nem nyert más. Kezdetben a kézilabdáért rajongott, de nem szeretett védekezni. Teniszre váltott, de a szüleinek ez a sportág megfizethetetlen volt, pedig nagyapja, Kehrling Béla ebben mondhatta magát kétszeres olimpiai résztvevőnek. Igaz, 1926-ban asztaliteniszben lett csapatvilágbajnok, így hát nem csoda, ha végül unokája emellett kötött ki.

Bővebben...

hivatalos-eb-szallitoja-vw

Nem kisebb autómárka állt az október 18-án kezdődő asztalitenisz Európa-bajnokság mellé, mint a Porsche Hungaria Kft. által képvisel német Volkswagen. A konszern magyar képviselője az esemény idejére három személyautót és két kisbuszt bocsájt rendelkezésünkre.

Bővebben...

gyertyalang moatsz

Dr. Vikor Sebestyénné Nagy Amáliára emlékezünk, aki 90 éves korában hunyt el.

Bővebben...

Go to top