semleges uto asztal

Elkészült a 2017. év első félévének versenynaptár-tervezete. Az eddigiektől eltérően a versenynaptárban helyet kapott minden nemzetközi esemény, amely az ITTF vagy az ETTU rendezésében lebonyolításra kerül. Emellett a felnőtt és utánpótlás válogatottak tervezett programjai szintén láthatóak a programban. (A rövidítések jelentései: V = versenynap, X = keretösszetartás). A válogatottak programjai indokolt esetben módosulhatnak még, azonban a féléves versenynaptár tervezéséhez ezek beillesztése szükséges volt.

Ezúton kérjük a szakosztályokat, hogy legyenek szívesek a versenynaptárral kapcsolatos észrevételeiket 2016. november 13-ig megküldeni a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. emailre. Ezt követően a versenynaptár véglegesítésre kerül.

Letoltes

Tervezet: (XLS)

Go to top