eci-neni-85

Ma ünnepli 85. születésnapját Komlódi Etelka, a sportág népszerű Eci nénije. A Statisztika egykori versenyzője a jelentős sikerekben méltó társa és támasza volt férjének, dr. Ormai Lászlónak, miközben a keze alatt dolgozó asztaliteniszezőknek nemcsak edzője volt, hanem anyaként kezelte őket.

„Sok-sok sportolónkat már kora gyermekkoruk óta neveltük az életre, a sport szeretetére – mondta egy korábban készült interjúban Ormai László. – Sokuknak az egész életét végigkövettük, részt vettünk tanúként az esküvőjükön, keresztszülei lettünk gyermekeiknek, akiknek nem egyszer ballagásán is ott voltunk.  A legjobb felállás az, ha a csapatnak van férfi és női edzője is, a feleségemmel együtt ezt a Statisztikában jól meg is oldottuk. Én képviseltem a szigort, én voltam a korbácsos ember, ő meg a simogató anyuka. Amit velem nem tudtak megbeszélni a játékosaim a magánéletükről, arra ott volt ő. Ez volt a munkamegosztás, ketten csináltunk mindent a csapat körül.”

Nem meglepő, hogy Ormai László és Komlódi Etelka házasságában az asztalitenisz is döntő ok volt.

„A KSH-ban vele szemben kaptam asztalt, nagyon lelkes játékos volt, én is udvarolni kezdtem neki. 1958-ban mondtam neki, amikor osztályozót játszottunk: ha nem veszítesz meccset, feljutunk az NB I.-be. És ha feljutunk, akkor elveszlek feleségül. Ezt persze  már tagadja, hogy elhangzott volna. Mindenesetre nem veszített, és két hónappal később megvolt az esküvő.”

Tarján András, korábbi női szövetségi kapitány, a Statisztika nevelőedzője a vele készült portréban elmondta, az Ormai-házaspár azon négy ember között van, akiknek rengeteget köszönhet az életben.
„Eci néni anyám helyett anyám volt, nagyon sok szeretetet kaptam tőle. Mindig kedves és aranyos.”

Komlódi Etelkát természetesen a szakma is elismeri, az év elején Európai Asztalitenisz-szövetség (ETTU) férjével együtt Becsületrenddel tüntette ki munkásságáért.

Eci néni, boldog születésnapot kívánunk!

Go to top