Hírek

A MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díj öt jelöltje közé – februári eredményei alapján – bekerült a Nyírbátori Asztalitenisz SE is. A közönségszavazás már megkezdődött.

Bővebben...

Két arany-, három ezüst- és öt bronzérmet szereztek a magyarok az Egerben péntektől vasárnapig rendezett Hungarian Open nemzetközi para-asztalitenisz-versenyen.

Bővebben...

Nyolcaddöntőig jutott két serdülő fiú játékosunk is az olasz nemzetközi utánpótlás-bajnokság utolsó napján. Andás Csaba és Juhász Patrik is a legjobb tizenhat között búcsúztak. A serdülő lányok viadalán Korda Kitty és Nagypál Márta jutott a legtovább, ők a harminckettő között fejezték be.  

Bővebben...

Klubcsapatok Szuper Ligájában két magyar csapat is érdekelt volt az elődöntőkben. A hölgyeknél a Postás SE csapata döntetlent játszott a cseh Hodonin csapatával hazai pályán. Míg a férfiaknál egy maratoni mérkőzésen tudott győzedelmeskedni szintén hazai környezetben a celldömölki csapat. U21-es csapatunk vereséget szenvedett a szlovénok fiataljaitól. A visszavágókat március 31-én rendezik majd.

Bővebben...

A Postás női együttese győzött a Klubcsapatok Szuper Ligája negyeddöntőjének második mérkőzésén is. Az idegenbeli győzelemet követően hazai pályán is jobbnak bizonyult a zuglói csapat, így ők játszhatnak az elődöntőben a Hodonin SKST csapatával. Az első mérkőzést 2015. március 10-én rendezik.

Bővebben...

A hétvégén rendezték meg Malacky-ban a Szlovák Újonc Nemzetközi Bajnokságot. A magyar küldöttség 3 arany, 2 ezüst és 3 bronzéremmel zárta a tornát és megkapta a legeredményesebb csapatnak járó kupát is. Nem talált legyőzőre az U13-as leány kategóriában Dari Helga valamint az U11-es fiú korcsoportban Huzsvár Erik, csapataink közül pedig a Drabant Anita, Phan Viola egység.

Bővebben...

Remekül kezdtek a serdülő magyar játékosok Lignanoban.  A serdülő lányok egyes versenyén továbbjutott csoportjából két játékosunk is. Nagypál Márta olasz, Harasztovich Fanni walesi ellenfelét verte egyaránt 3-0-ra az első körben, majd a második körben előbbi a portugál Varejaot utóbbi az olasz Paizonit győzte le ugyanilyen arányban, így a főtáblára jutottak mindketten. Korda Kitty is győzelemmel nyitott a spanyol  Calvoval szemben, neki holnap délelőtt még hátra van egy mérkőzés, ahol az olasz Roncalloval játszik majd.

Bővebben...

Go to top