Egyesben Fehér Orsolya és Majoros Bence is harmadik helyen végzett Lignanoban.

Az ifi leányok versenyében Fehér Orsolya bronzérmet szerzett. A statisztika játékosa bravúros teljesítménnyel legyőzte portugál, japán (4-0!) és román ellenfelét is. Az elődöntőben az a hong-kongi Zhu bizonyult nála jobbnak, aki később megnyerte a versenyt.  Imre Leila a legjobb 16 között fejezte be.

Majoros Bence ezúttal a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A nyírbátori játékos a főtáblán három, hét szettes mérkőzést nyert meg orosz, német és francia ellenfelei ellen. Majd megismétlődött a cseh nemzetközi torna elődöntője. Ezúttal az orosz ifjú nyert 4-2-re. Bruckner Máté a legjobb nyolc közé jutott, ott a későbbi ezüstérmes francia Givone búcsúztatta. Molnár István a főtábla első körében fejezte be.

A fiú párosok viadalán a Bruckner, Majoros kettőst egy olasz alakulat állította meg a legjobb nyolc között, a másik fiú egység a 32 közt búcsúzott. A lányoknál Az Imre Leila, Fehér Zsófia duó a negyeddöntőig jutott. A Fehér Orsolya, Hartbich Leonie kettősnek egy hong-kongi páros állta útját a nyolc közé jutásért vívott mérkőzésen.

Holnap a csapatversenyek következnek.

2. napi eredmények

Ifjúságiak

Leány egyes 

Legjobb 16 közé jutásért

SANTOS Marta POR - FEHÉR Orsolya 2-4
DEGRAEF Margo BEL -   IMRE Leila 1-4

A 8 közé jutásért

FEHÉR Orsolya HUN   -   KIHARA Miyuu JPN   4-0
CAKOL Klara CRO   - IMRE Leila 4-1

A 4 közé jutásért

SINGEORZAN Arina ROU -   FEHÉR Orsolya 2-4

Elődöntő

ZHU Chengzhu ^ HKG   -   FEHÉR Orsolya   4-0

Részletes eredmények: ITT

 

Fiú egyes

A 32 közé jutásért

BRUCKNER Máte - SGOUROPOULOS Ioannis GRE   4-1
MOLNÁR István - ENGEMANN Gerrit GER   1-4

A 16 közé jutásért

IVONIN Denis RUS - MAJOROS Bence 3-4
BRUCKNER Máté - YARUSHIN Nikita RUS   4-3

A 8 közé jutásért

KLEIN Dennis GER - MAJOROS Bence 3-4
KHANIN Aliaksandr BLR - BRUCKNER Máté 3-4

A 4 közé jutásért

SEYFRIED Joe FRA - MAJOROS Bence 3-4
BRUCKNER Máté - GIVONE Nolan FRA 2-4

Elődöntő

CHERNOV Konstantin RUS   - MAJOROS Bence 4-2

Részletes eredmények: ITT

 

Leány páros

16 közé jutásért

MICOLAUCICH Claudia ITA / PIANCA Silvia ITA -   FEHÉR Zsófia / IMRE Leila 3-1
FEHÉR Orsolya / HARTBRICH Leonie - OMBLA Matea CRO / PETRINSAK Petra CRO   3-2

A 8 közé jutásért

FEHÉR Zsófia / IMRE Leila - JANTOSOVA Denisa SVK / URIKOVA Monika SVK   3-1
FEHÉR Orsolya HUN / HARTBRICH Leonie HUN - LIU Qi HKG / MAK Tze Wing HKG 0-3

A 4 közé jutásért

LUNG Lisa BEL / ZHU Chengzhu ^ HKG - FEHÉR Zsófia / IMRE Leila 3-1

Részletes eredmények: ITT

 


Fiú páros

16 közé jutásért

KOVáCS Sebestyén / MOLNAR István -   CHERNOV Konstantin / KISELEV Maksim 1-3
PEREZ Ivan ESP / SORIA Javier ESP -   BRUCKNER Máté / MAJOROS Bence 0-3

A 8 közé jutásért

DARCIS Thibaut BEL / KOPANYI Tomas SVK -   BRUCKNER Máté / MAJOROS Bence 2-3

A 4 közé jutásért

BRESSAN Luca ITA / PICCOLIN Jordy ITA - BRUCKNER Máté / MAJOROS Bence 3-0

Részletes eredmények: ITT

 

Linkek:

Tegnapi beszámoló: ITT

Az esemény honlapja: ITT

Élő közvetítés a versenyről: ITT

Go to top