Az ifjúságiak küzdelmeivel kezdődött  a Lignanoban zajló olasz nemzetközi ifjúsági és serdülő asztalitenisz-bajnokság. A csoportküzdelmek során három játékos harcolta ki a főtáblára kerülést az első napon.

Az ifjúsági lányoknál egyedül Fehér Orsolya harcolta ki a főtáblára jutást, ahol Imre Leila alanyi jogon szerepel. Leilára a belga DEGRAEF Margo vár, Fehér pedig a portugál SANTOS Marta ellen áll asztalhoz a legjobb 16 közé jutásért. Fehér Zsófia fehérorosz riválisát legyőzte, de japán és szerb ellenfelétől vereséget szenvedett, így a csoportjában 3. helyen végzett. Hartbrich Leonie szerencsétlenül járt, ugyan kétszer nyert, de ellenfeleinél rosszabb szettaránnyal a 3. helyen zárta a csoportmérkőzéseket, így csak a vigaszágon folytathatja. Az ifjúsági fiúk versenyében a nyírbátori Majoros ranglista helyezésének köszönhetően csak holnaptól kezdi el a versenyzést. A főtáblára Bruckner Máté magabiztosan, mindössze egy szettet veszítve kvalifikálta magát. Ellenfele a görög SGOUROPOULOS Ioannis lesz, míg Molnár Istvánra német vetélytárs vár a legjobb 32 közé jutásért. Majoros kiemelt pozíciója miatt nem játszik a következő fordulóban, ellenfele a későbbiekben egy spanyol-orosz párharc győztese lesz.

A párosok kűzdelmeiben mindkét alakulat sikerrel vette az első akadályt a leányoknál. A legjobb nyolc közé jutásért a Fehér Zsófia, Imre Leila páros egy szlovák kettőst győzőtt le. Ellenfelük az elődöntőbe jutásért egy belga, hongkongi páros lesz. Fehér Orsolya és Leonie Hartbrich a legjobb tizenhat között fejezte be. A fiúknál a Bruckner, Majoros páros a nyolcaddöntőben legyőzőtt egy belga-szlovák kettőst, s a legjobb négy közé jutásért egy olasz duóval játszanak. A Kovács Sebestyén, Molnár István páros a 32 között fejezte be a kűzdelmet.

1. napi eredmények

Ifjúságiak

Leány egyes 

LUPULESKU Izabela SRB vs FEHER Zsófia      3-1             
VEJNOVIC Ivana SRB   vs HARTBRICH Leonie    3-0        
FEHÉR Orsolya vs ARMANINI Elisa ITA     játék nélkül Fehér O.
FEHER Zsófia vs
AOKI Chika JPN      0-3
HARTBRICH Leonie vs  LAURENTI Jamila ITA   3-1     
FEHÉR Orsolya vs  CAKOL Klara CRO     3-0  
TSIKHANAVA Lizaveta BLR vs
FEHÉR Zsófia    0-3             
HARTBRICH Leonie vs  DELASA Marcella ITA    3-1      
FEHÉR Orsolya vs LAMPART Lara SUI  3-0

Csoportok végeredménye: ITT

Fiú egyes

MOLNÁR István vs CORAZZA Andrea ITA  3-0
KOVÁCS Sebestyén vs PIZZI Alessandro ITA 3-0    
BRUCKNER Máté vs BONETTI Elia ITA  3-0
BILAS Arthur BEL vs MOLNÁR István 3-1
HOHMEIER Nils GER vs KOVÁCS Sebestyén 3-0      
BRUCKNER Máté  vs    SILVA Paulo POR 3-1
MOLNÁR István vs  BRUNNER Dimitri SUI 3-1
KOVÁCS Sebestyén vs PEREZ Ivan ESP 0-3   
BRUCKNER Máté vs ZAKHARIKOV Petr ^^ BUL  
3-0   

Csoportok végeredménye: ITT 

Leány páros

FEHÉR Zsófia, IMRE Leila vs MICOLAUCICH Claudia ITA, PIANCA Silvia ITA   3-1
FEHÉR Orsolya, HARTBRICH Leonie vs OMBLA Matea, PETRINSAK Petra CRO  3-2

A legjobb 8 közé jutásért:

FEHÉR Zsófia, IMRE Leila
vs JANTOSOVA Denisa, URIKOVA Monika SVK     3-1
FEHÉR Orsolya, HARTBRICH Leonie vs LIU Qi, MAK Tze Wing HKG  0-3

Fiú páros

A legjobb 16 közé jutásért:

KOVACS Sebestyén, MOLNAR István vs CHERNOV Konstantin, KISELEV Maksim RUS 1-3   
PEREZ Ivan ESP, SORIA Javier ESP vs BRUCKNER Máté, MAJOROS Bence   0-3

A legjobb 8 közé jutásért:

DARCIS Thibaut BEL, KOPANYI Tomas SVK vs BRUCKNER Máte, MAJOROS Bence   2-3

Linkek:

Az esemény honlapja: ITT

Második nap mérkőzései: ITT

Élő közvetítés a versenyről: ITT

Go to top