Utánpótlás

remenysegek kupaja

Ma rendezték az ELTE Gyakorló Általános és Középiskola tornatermében (Budapest, Kiss János altábornagy u. 31-33.) a Reménységek Kupáját. A versenykiírásban csupán annyi volt a megkötés, hogy azok az újonc játékosok indulhatnak, akik 2002.01.01.-én, vagy azután születettek, valamint 2014.01.01. után lettek leigazolva. A feltételeket 147 lelkes kis pingpongos teljesítette, így ők játszhattak ma 12 asztalon a budai teremben.

Bővebben...

remenyseg1

150 nevező a reménységek kupájára, mely március 21-én szombaton kerül megrendezésre Budapesten. Az MTK asztalitenisz csarnoka ad otthont az eseménynek, mely egy nap alatt zajlik majd le. Jakab János és Kosiba Dániel válogatott versenyzők asztalitenisz bemutatót tartanak 18.30 órától. Magyar Asztalitenisz Szövetség a Sport XXI. program keretében megrendezi a Reménységek kupáját, az újonnan igazolt újonc korú versenyzők számára. A szövetség deklarált célja, hogy minél szélesebb bázissal rendelkezzen sportágunk, ennek apropóján hívta életre a Reménységek kupája elnevezésű versenyt. A cél versenylehetőséget biztosítani, hasonló képességű gyerekek számára, akik még kevés versenyen mutathatták meg tehetségüket és hogy számukra örömöt és sikerélményt okozzon a versenyzés.

Bővebben...

A fővárosi Elektromos-csarnokban rendezték az országos diákolimpiai döntőt.

Bővebben...

A MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díj öt jelöltje közé – februári eredményei alapján – bekerült a Nyírbátori Asztalitenisz SE is. A közönségszavazás már megkezdődött.

Bővebben...

Both Olivér veretlenül, Drabant Anita egy vereséggel nyerte meg a legfiatalabb korosztály hagyományos körmérkőzéses versenyét.

Bővebben...

Lignanoban  36 ország  284 játékosa áll asztalhoz, köztük 14 magyar.  Az első két napon az ifjúságiak mérik össze erejüket, pénteken csapatversenyek, majd szombattól a serdülők következnek.

Bővebben...

A BVSC Szőnyi úti csarnokában rendezett Molnár János fiú utánpótlás-emlékverseny vasárnapi zárónapján az ifjúságiak álltak asztalhoz, és a négyből három érmet itthon tartottak: a viadalt Bruckner Máté (BVSC-Zugló SI) nyerte.

Bővebben...

Go to top