Az első három napon összesen négy érmet nyertek a magyar fiatalok a BVSC-Zugló immár huszadik nemzetközi Molnár János-emlékversenyén. Közülük is kiemelkedett az U13-as mezőnyben aranyérmes Terék Norbert (KSI SE). 

A legrangosabb hazai rendezésű fiú utánpótlás-viadalok egyikén soha nem látott nagy mezőny gyűlt össze a Szőnyi úti bázis két csarnokában. A legkisebbek kezdték a négynapos seregszemlét, s a nyitónapon az U11-esek között Huzsvár Erik második, Krebs Levente harmadik helyet szerzett. Pénteken aztán az U13-asok viadalán ennél is nagyobb siker született: a KSI-s Terék Norbert győzött, míg Both Olivér (Malév SC) harmadik lett. A serdülők szombati versenyében svéd győzelem született.

Az Utanpotlassport.hu részletes beszámolója a viadal első két napi eseményeiről ITT.

Az első két nap eredményei ITT.

A harmadik napi eredmények ITT.

A verseny beharangozó írása ITT.

Go to top