ittf-sportsmaster

A Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) mérföldkő jelentőségű stratégiai megállapodást írt alá a Sportsmaster nevű céggel.

Az együttműködés létrejöttében Thomas Weikert ITTF-elnök és Frank Ji kínai üzletember játszotta a főszerepet. A két úriember már három éve dolgozik együtt a sportág megújításán, fejlesztésén, most pedig új szintre emelték a kooperációt.

Frank Ji (született Csi Ven-jüan) sosem volt profi asztaliteniszező, de jó értelemben a sportág fanatikusa, imádja ezt a játékot. Az utóbbi években több olyan kezdeményezés is napvilágot látott, amelynek ő állt a hátterében. Az ő fejéből pattant ki a 2016-ban bemutatott TTX ötlete, 2017-ben szállítmányozó cége, a Seamaster lett a World Tour névadó szponzora, és ő alapította meg a 2017-ben életre hívott, T2APAC névre keresztelt meghívásos bajnokságot.


A július 2-án bejelentett együttműködés értelmében egy új, professzionális platform jön létre, amely az ITTF égisze alá egyesíti az ITTF World Tourt, a TTX-et, a veterán-világbajnokságot és a T2APAC-t. Ezeket az eseményeket egy tető alá hozzák a világbajnoksággal, már ami a megújult világranglista számítási módját és az olimpiai kvalifikációs rendszert illeti.


Az ITTF és a Sportsmaster szerződésének egyik célja, hogy a World Tour-sorozat a lehető legprofesszionálisabb legyen a maga nemében. A megállapodás értelmében a T2APAC kiemelt kategóriás WT-versenyeket szervezhet, egyúttal tesztelheti azokat az újításokat, amelyek révén 2021-től a sportág új szintre léphet. Ennek részét képezheti többek között a mérkőzéseken belüli pontszámítás megváltoztatása, labdanyomkövető-technológia alkalmazása, illetve új közvetítési módszerek meghonosítása.

A nemzetközi szövetség a Sportsmasterrel karöltve 2021-ben új kereskedelmi programot indít, amelynek segítségével reményeik szerint soha nem látott magasságokba emelkedik a sportág.

„Az asztaliteniszben óriási kiaknázatlan reklámpotenciál van. Az utóbbi években azon dolgoztunk az ITTF-fel, hogy ezt a lehetőséget minél jobban kihasználjuk. Hisszük, hogy közös erővel az asztaliteniszt a világ vezető sportágai közé tudjuk emelni” – nyilatkozta Frank Ji, aki a Sportsmaster első embere.

Go to top