90-eves-a-moatsz-konyv

Megjelent a Magyar Asztalitenisz-szövetség és a sportág magyarországi történetét feldolgozó könyv. Ilyen átfogó, részletes könyv még nem született az asztalitenisz magyarországi történetéről, illetve a hazai szövetségről. Az apropót a MOATSZ kilencvenedik születésnapja szolgáltatta, amelyet tavaly ünnepelhettünk.

A mű Nátrán Roland MOATSZ-elnök köszöntőjével kezdődik, a következő oldalon pedig Thomas Weikert, a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) elnöke szól az olvasókhoz. A német sportvezető kiemeli, hogy a MOATSZ a világ egyik legrégebbi asztalitenisz-szövetsége, amely nem mellesleg az 1926-ban létrehozott – és immár a világ legnagyobb szövetségének számító – ITTF egyik alapító tagja. Thomas Weikert a soraiban emlékeztet rá, hogy Magyarország a második helyen áll Kína mögött az összesített világbajnoki éremtáblázaton, 73 arany-, 61 ezüst- és 77 bronzéremmel.

A 271 oldalas könyvből természetesen megtudhatjuk, kiknek köszönhetjük e bőséges medáliatermést, de nemcsak a világbajnoki, hanem az olimpia és Európa-bajnoki dobogósainkról is szó esik. Ahogy az utánpótláskorú és parasportolóink legjobb eredményeiről, a nemzetközi és hazai kupasorozatokról, bajnokságokról is olvashatunk, valamint számtalan statisztikai adatról és egyéb érdekességről.

A könyv 2500 forintba kerül és a MOATSZ Irodában megvásárolható.

Go to top