ittf-a-legnagyobb-szovetseg

A Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) a legutóbbi bővítése után immár 222 tagszövetséget foglal magába, ezzel a legnagyobb nemzetközi szövetséggé lépett elő. Az ITTF a legutóbbi, Szucsouban megtartott éves közgyűlésén felvette tagjai közé Sao Tomét és Príncipét, valamint Dél-Szudánt, ezzel a röplabdát lehagyva a világ legnagyobb nemzetközi szövetségévé vált.

„Az ITTF elnökeként nagyon büszke vagyok rá, hogy világelsőnek mondhatjuk magunkat a tagok számát illetően, mivel nemcsak általánosságba véve akarunk az öt legnagyobb sportág közé tartozni, hanem minden egyes területen. Ez lehet a következő mérföldkő, amelyet elérhetünk" – mondta a világelsőség kapcsán Thomas Weikert, az ITTF német elnöke.

A két új tag felvétele a nemzetközi szövetség fejlesztési programjának eredménye. Az 1999-ben beindított program célja, hogy a nemzeti szövetségek számának növelésével az asztalitenisz a világ minden pontján jelen legyen. Ennek köszönhetően eddig 42 új szövetség jött létre, ami évi 2-3 új tagot jelent. Az ITTF nem csak a mennyiséget tartja szem előtt. A program szerte a világban segítséget nyújt a sportág szereplőinek többek között a felszerelések, az edzők továbbképzése és a játékosok felkészítése terén is, egy fenntartható fejlődést szolgálva.

Sao Tomé és Príncipe, valamint Dél-Szudán felvételével már csak négy olyan ország maradt (Eritrea, Guinea-Bissau, Zöld-foki-szigetek és a Bahamák), amely a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) tagja, az ITTF-nek viszont nem. A Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség végső célja, hogy az összes NOB-tagországban legyen szövetsége, ennek érdekében kapcsolatba lépett ezen országok olimpiai bizottságával.

Go to top