elnokseg-sportagfejlesztes-regio

A Magyar Asztalitenisz-szövetség újragondolta és átdolgozta a régiós edzések programját, valamint a műhelytámogatási program rendszerét. A változtatásokat az elnökség a 2017. december 20-i ülésén hagyta jóvá.

A szövetség mindkét programot úgy alakította át, hogy azok előnyeit az eddiginél több klub élvezhesse, igazságosabb eloszlásban, egyben ösztönözze a klubokat az utánpótlásbázisuk szélesítésére, valamint edzőik továbbképzésére. A két program az utánpótlásedző programmal közösen, egymásra épülve kívánja a sportág hazai fejlődését szolgálni.

Régiós edzések programja

A MOATSZ 2016-ban négy régiós utánpótláscentrumot jelölt ki (Nyírbátor és Eger külön-külön ill. Cegléd-Szolnok-Kecskemét és Szekszárd-Tolna közösen), ezzel egyidejűleg indult el a régiós edzések programja. Utóbbinak a jövőben azt kell támogatnia, hogy együttműködés alakuljon ki az egy körzetben lévő klubok között és rendszeres, regionális szintű összetartásokra kerüljön sor elsősorban azon gyerekek számára, akik nem tartoznak a válogatott keretekhez és 15 éven aluliak. A jövőben ennek működése a korábban is rendelkezésre álló 12 millió Ft-ból kerül megvalósításra azzal, hogy az Emmi Sportállamtitkársággal egyeztetés szükséges a programhoz további forrásbevonás megoldásáról, amivel a bekapcsolt klubok köre kiszélesíthető és értékes szakmai munka alakítható ki.

A régiós edzések programjában kategóriákba kerülnek besorolásra a részt vevő klubok. A besorolás alapja a klubok feltételrendszere (infrastruktúra és edzői humánerőforrás) és korábbi eredményességük. Az egyes kategóriákba besorolt klubok az eltérő mértékű finanszírozásból adódóan eltérő mértékben kell, hogy a program megvalósításához hozzá járuljanak.

A kategóriák és a hozzájuk tartozó követelmények az alábbiak:

  • A kategória: a program működéséhez teremmel és/vagy edzővel járul hozzá, valamint adottságaihoz mérten lehetőséget biztosít nyílt edzésekre a régió játékosai számára (edzésenként maximum 1-2 fő). Ha termet nem tud biztosítani, akkor edző és/vagy edzőpartner biztosítása a feladata. Játékosainak és edzőinek az összetartások 90 %-án részt kell venni.
  • B kategória: a klub játékosai részt vesznek az edzések 80 %-án, valamint edzőt és/vagy edzőpartnert biztosít az edzések 50 %-ára.
  • C kategória: játékosai részt vesznek az edzések 75%-án.

A felvetődő feladatok optimális ellátásához az egyes kategóriákhoz az alábbi finanszírozási mérték szükséges:

  • A kategória: 600 000 Ft
  • B kategória: 300 000 Ft
  • C kategória: 150 000 Ft

A program utófinanszírozású, féléves rendszerben, azaz az elmúlt félév során előírt és megvalósult edzésalkalmakon történő részvételnek megfelelő mértékben kapják meg a különböző kategóriájú klubok az anyagi erőforrásokat. A régióvezetők adminisztrálják a megvalósult edzésalkalmakat és kontrolltáblát készítenek a résztvevőkről (hány játékossal, hány edzővel, hány edzőpartnerrel, hány alkalommal vettek részt stb.)

A kialakított régiók és az első évben a programba bevonásra javasolt klubok kategóriák szerint:

Észak-Nyugat Magyarország (összfinanszírozása 3,1 millió Ft)

  • A kategóriás klubok: TURRIS SE Sopron, Celldömölk VSE,
  • B kategóriás klubok: Ajkai Bányász, Szombathelyi AK
  • C kategóriás klubok: Kanizsa Sörgyár SE, Győri Elektromos VSK

Dél-Nyugat Magyarország (összfinanszírozása 3,0 millió Ft)

  • A kategóriás klubok: PEAC Pécs, Szekszárd AC, Mohácsi TE, Fastron AC Tolna
  • B kategóriás klubok: nincsen
  • C kategóriás klubok:Kaposvári AC, TÜKE Pécs, Yorgos SE, Komló Sport KFT.

Észak-Kelet Magyarország (összfinanszírozása 2,4 millió Ft)

  • A kategóriás klubok: Nyírbátori ASE, Női AC Nyíregyháza,
  • B kategóriás klubok: Apagy, Eger Pálosi SI, Tiszaújváros
  • C kategóriás klubok: Debrecen, Miskolc

Dél-Kelet Magyarország (összfinanszírozása 4,5 millió Ft)

  • A kategóriás klubok: ATSK Szeged, ASE Orosháza, Szarvasi ASE , Univer Kecskemét, Ceglédi VSE, Jászkun Volán Szolnok, Ambrus Akadémia Soltvadkert
  • B kategóriás klub: Kecskeméti Spartacus

A Budapest környéki klubok (Veresegyház, Dunakeszi, Tata, Budaörs stb.) a programnak egyelőre nem képezik részét azért, mert a jövőben Budapesten létrehozandó fiú- és lányakadémiák feladata lesz a hasonló típusú régiós edzések szerepének betöltése.

Műhelytámogatási program

Az elmúlt években bértámogatásként és eszköztámogatásként nyújtott 14 millió forinthoz képest 25 millió forintos keretösszeget kíván felállítani a MOATSZ a 2018-as évre vonatkozóan. Az összeg felosztása objektív szempontok szerint, az utánpótlás-nevelés különböző szegmenseiben nyújtott teljesítmény alapján történik. A korábbi években a felosztás alapjául kizárólag az utánpótlás-pontverseny szolgált, ami jóval szűkebb körre szabta a támogatható klubok körét, illetve nem az egész éves teljesítményre, hanem csak négy kiemelt verseny eredményére koncentrált, illetve azon belül is csak a legjobb 16 helyezést elért játékosokra, figyelmen kívül hagyva az összes többit, akik azonban a mezőny erősségét biztosítandó szintén fontos szereplői a sportágnak. Ezt a leszűkítést és kizárólag az elitre koncentrálást kívánja az új szabályozás megszüntetni, illetve kiegészíteni olyan szempontokkal, mint az edzőképzéseken mutatott aktivitás, a legfiatalabb korosztályok beiskolázásában nyújtott teljesítmény, a nevelőmunka minőségi és mennyiségi szempontjai.

A 25 millió forintos keretösszeg az egyes részterületek között az alábbi módon kerül felosztásra:

  • Ranglistapontok alapján szétosztásra kerül: 15 millió Ft
  • U11-es játékosok létszáma alapján szétosztásra kerül: 5 millió Ft
  • Bármilyen életkorú utánpótlás-játékosok létszáma alapján szétosztásra kerül: 3 millió Ft
  • Nemzetközi eredményesség alapján szétosztásra kerül: 1 millió Ft
  • Edzőképzéseken való részvétel alapján szétosztásra kerül: 1 millió Ft

Letölthető teljes dokumentáció (pdf)

Go to top