A Varasdon zajló horvát nemzetközi utánpótlás-bajnokság harmadik napján a csapatversenyek csoportmérkőzései voltak műsoron, ezzel az ifjúságiak után a serdülők is megkezdték szereplésüket. A selejtezőkből három csapatunk jutott tovább.

A vasárnapig tartó esemény pénteki játéknapján hét magyar érdekeltségű együttes lépett asztalhoz még úgy is, hogy a serdülő lányok versenyében nincsenek játékosaink. Érdekesség, hogy a nap szenzációi az ifjúsági fiúk B csapatában helyet kapó Böhm Gábor nevéhez fűződnek: a soproni versenyző az osztrákok elleni találkozó nyitómérkőzésén 3-1-re legyőzte az egy nappal korábban egyesben aranyérmes Andreas Levenkót, majd este az előző napi döntő másik résztvevőjét, az angol Helshan Weerasinghét is( 3-0). Igaz, az ő bravúrjai sem voltak elegendők együttesének a sikerhez. A folytatásban az ifjúsági fiú és leány A csapat egyaránt veretlenül, magabiztosan nyerte meg csoportját, s ezzel a szombati negyeddöntőbe jutott. Sőt: az ifi lányok erőnyerőként  már elődöntősök. A serdülő fiú A együttes itt több a résztvevő a nyolcaddöntőben lesz érdekelt.

Szeptember 19., péntek

CSAPATVERSENYEK

IFJÚSÁGI FIÚK, csoportmérkőzések:

C csoport

Magyarország B–Ausztria 1-3

Böhm GáborAndreas Levenko 3-1

Kovács SebestyénThomas Grininger 2-3

Molnár István Patrik–David Klaus 1-3

Kovács Sebestyén–Andreas Levenko 0-3

Magyarország B–Horvátország B 2-3

Böhm Gábor–Marko Vidacek 3-2

Kovács Sebestyén–Martin Petrovic 1-3

Molnár István Patrik–Daniel Mijatovic 1-3

Böhm Gábor– Martin Petrovic 3-0

Kovács Sebestyén–Marko Vidacek 2-3

Magyarország B– Anglia, Bosznia-Hercegovina, Oroszország vegyes 1-3

Molnár István Patrik–Andrej Semenyov 1-3

Böhm Gábor–Helshan Weerasinghe 3-0

Kovács SebestyénLuka Matkovic 2-3

Böhm GáborAndrej Semenyov 1-3

A csoport további mérkőzésein: Anglia, Bosznia-Hercegovina, Oroszország vegyes–Horvátország B 3-1, Ausztria–Anglia, Bosznia-Hercegovina, Oroszország vegyes 3-0, Ausztria–Horvátország B 3-2

D csoport

Magyarország A–Szlovákia B 3-1

Majoros Bence–Tibor Spanik 3-2

Bruckner Máté–Adam Brat 3-1

Timafalvi Gergő–Tomas Kopanyi 1-3

Majoros Bence–Adam Brat 3-1

Magyarország A–Dánia 3-0

Bruckner Máté–Andreas Dilling 3-2

Majoros Bence– Jakob Hansen 3-0

Timafalvi Gergő– Rasmus Mikkelsen 3-0

Magyarország A–Románia B 3-0

Bruckner Máté–Florin Spelbus 3-0

Majoros Bence–Teodor Lipan 3-0

Timafalvi Gergő–Antonio Pletea 3-1

A csoport további mérkőzésein: Dánia–Románia 3-1, Szlovákia B–Románia B 3-1, Dánia–Szlovákia B 3-0.

 

IFJÚSÁGI LÁNYOK, csoportmérkőzések:

A csoport

Magyarország–Szlovákia 3-0

Imre Leila–Nikoleta Puchovanova 3-0

Hartbrich Leonie–Katarina Belopotocanova 3-0

Fehér Orsolya–Natalia Grigelova 3-1

Magyarország–Oroszország, Svájc vegyes 3-0

Imre Leila–Nikoleta Puchovanova 3-0

Hartbrich Leonie–Celine Reust 3-1

Fehér Orsolya–Camille-Chloe Linke 3-2

A csoport további mérkőzésén:Oroszország, Svájc vegyes–Szlovákia 3-1. Ebben a csoportban csak három együttes szerepel.

B csoport

Magyarország, Horvátország, Szlovénia vegyes–Horvátország A 0-3

Fehér Zsófia–Dorina Srebrnjak 1-3

Tamara Pavcnik–Klara Cakol 1-3

Lana Premuz–Mihaela Brodar 0-3

Magyarország, Horvátország, Szlovénia vegyes–Ausztria 1-3

Fehér Zsófia–Karoline Mischek 1-3

Tamara Pavcnik–Jessica Zlatilova 3-1

Lana Premuz–Sophia Kellermann 0-3

Tamara Pavcnik–Karoline Mischek 0-3

Magyarország, Horvátország, Szlovénia vegyes–Oroszország B 3-1

Tamara Pavcnik–Valerija Scserbatih 3-2

Fehér Zsófia–Krisztina Kazanceva 3-1

Lana Premuz–Marija Tajlakova 0-3

Tamara Pavcnik–Krisztina Kazanceva 3-0

A csoport további mérkőzésén: Oroszország B–Ausztria 3-0, Oroszország B–Horvátország A 3-0, Horvátország A–Ausztria 3-0. 

 

SERDÜLŐ FIÚK, csoportmérkőzések:

B csoport

Magyarország A–Olaszország A 0-3

Juhász Patrik–Matteo Mutti 0-3

Terék Norbert–Carlo Rossi 0-3

Juhász Patrik, Terék Norbert–Matteo Mutti, Carlo Rossi 1-3

Magyarország A–Horvátország C 3-2

Juhász Patrik–Ivor Ban 3-0

Terék Norbert–Lovro Zovko 3-0

Juhász Patrik, Terék Norbert–Ivor Ban, Lovro Zovko 2-3

Juhász Patrik–Lovro Zovko 2-3

Terék Norbert–Ivor Ban 3-0

A csoport további mérkőzésén: Olaszország A–Horvátország C 3-0. Ebben a csoportban csak három együttes szerepel.

C csoport

Magyarország B–Szlovénia 1-3

András Csaba–Tilen Cvetko 3-0

Both Olivér–Peter Hribar 1-3

András Csaba, Both Olivér–Tilen Cvetko, Peter Hribar 0-3

Both Olivér–Tilen Cvetko, Peter Hribar 1-3

Magyarország B–Románia B 1-3

Both Olivér–Marius Radoi 3-2

András Csaba–Dragos Popescu 0-3

András Csaba, Both Olivér–Marius Radoi, Mihai Pop 2-3

András Csaba–Marius Radoi 1-3

A csoport további mérkőzésén: Szlovénia–Románia B 3-0. Ebben a csoportban csak három együttes szerepel.

D csoport

Magyarország, Lengyelország vegyes–Oroszország A 0-3

Molnár Dávid–Artyem Dvojnyikov 0-3

Kamil Dziadek–Lev Kacman 1-3

Molnár Dávid, Kamil Dziadek–Artyem Dvojnyikov, Lev Kacman 0-3

Magyarország, Lengyelország vegyes–Belgium 1-3

Molnár Dávid–Quentin Jacques 0-3

Kamil Dziadek–Romain Gaspar 2-3

Molnár Dávid, Kamil Dziadek– Quentin Jacques, Romain Gaspar 3-0

Kamil Dziadek–Quentin Jacques 2-3

A csoport további mérkőzésén: Oroszország A–Belgium 3-0. Ebben a csoportban csak három együttes szerepel.

A korábbi napokról szóló beszámolók, illetve az eredmények:

szerda

csütörtök

Go to top