A Varasdon zajló horvát nemzetközi utánpótlás-bajnokság második napján az ifjúságiak egyéni számait folytatták. A Bruckner Máté, Majoros Bence ((BVSC-Zugló SI, Nyírbátor) ifjúsági fiú páros ezüstérmes lett a 19 ország versenyzőit fölvonultató viadalon.

A vasárnapig tartó esemény csütörtöki játéknapján először a párosok álltak asztalhoz. A fiúk negyeddöntőjében két magyar kettős is érdekelt volt, s a Bruckner Máté, Majoros Bence összetételű duó magabiztosan győzött szlovén riválisa ellen, így már biztosan érmesnek tudhatta magát. A Böhm Gábor, Kovács Sebestyén páros nagy csatában maradt alul egy szlovák kettőssel szemben.

BrucknerMajoros2

A leány párosok viadalán az Imre Leila, Fehér Zsófia páros szintén öt játszmában szenvedett vereséget orosz vetélytársától.

Az egyesek nyolcaddöntőiben két-két magyar játékos reménykedhetett a folytatásban. A fiúk közül nem járt sikerrel Majoros és Bruckner sem: előbbi az angol Weerasinghe, utóbbi a viadal második kiemeltje, az osztrák Levenko ellen szenvedett vereséget. A lányok mezőnyében Imre simán elintézte a svájci Linkét, így a nyolc közé jutott, Fehér Orsolya azonban kikapott az orosz Kolistól.

Leila következő ellenfele – immár az éremért – a horvát Dorina Srebrnjak volt, s a hazai környezetben föllépő játékos győzött 4-2-re, ami azt jelentette, hogy egyesben elbúcsúzott az utolsó magyar ifjúsági versenyző is.

A vigaszversenyben Timafalvi Gergő az értékes második helyet szerezte meg, míg Fehér Zsófia a 8 közé jutásért kapott ki.

Késő délután a fiú párosok elődöntőjében a Bruckner, Majoros kettős tovább folytatta menetelését: simán, 3-0-ra győzött a Samuel Kaluzny és Tomas Kopanyi alkotta szlovák pár ellen, és a döntőbe került.

A fináléban a Helshan Weerasinghe, Tom Sfiligoj (angol, szlovén) duó volt a mieink ellenfele, és a "vegyes párossal" már nem bírtak a magyar fiúk: a rivális 3-0-ra győzött, így Bruckner és Majoros ezüstérmet vehetett át az eredményhirdetésen.

Szeptember 18., csütörtök

IFJÚSÁGI FIÚ EGYES

A 8 közé jutásért:

Majoros Bence–Helshan Weerasinghe (angol) 2-4

Bruckner Máté–Andreas Levenko (osztrák) 1-4

 

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS

A 4 közé jutásért:

Bruckner Máté, Majoros Bence–Darko Jorgic, Deni Kozul (szlovén) 3-0

Böhm Gábor, Kovács Sebestyén–Samuel Kaluzny, Tomas Kopanyi (szlovák) 2-3

Elődöntő:

Bruckner Máté, Majoros Bence–Samuel Kaluzny, Tomas Kopanyi (szlovák) 3-0

Döntő:

Bruckner Máté, Majoros Bence–Helshan Weerasinghe, Tom Sfiligoj (angol, szlovén) 0-3

 

IFJÚSÁGI LEÁNY EGYES

A 8 közé jutásért:

Imre Leila–Camille-Chloe Linke (svájci) 4-0

Fehér Orsolya–Anasztaszja Kolis (orosz) 2-4

 A 4 közé jutásért:

Imre Leila–Dorina Srebrnjak (horvát) 2-4

 

IFJÚSÁGI LEÁNY PÁROS

A 4 közé jutásért:

Imre Leila, Fehér Zsófia–Valerija Scserbatih, Marija Tajlakova (orosz) 2-3

 

A szerdai összes magyar vonatkozású eredmény ITT.

 

 


Go to top