korpa-istvan-eloadas

Közzétettük Korpa István, volt német szövetségi edző előadását, amelyet a BVSC-ben, a szövetség által 2015. április 17-én rendezett edzői továbbképzésen tartott a német utánpótlás korú játékosok, a felnőtt nemzetközi élmezőnybe való jutásának fejlődési szakaszairól. A rendkívül érdekes és gyakorlati tapasztalatokon nyugvó előadásban szó volt arról, hogyan osztja fel a német asztalitenisz szakma a korosztályokat és milyen konkrét, az adott korosztályra jellemző problémákra fókuszál.

A 12 részből álló sorozatban, konkrét példákkal illusztrálta, hogyan azonosították a profi játékosok gyengeségeit és milyen módszerrel, mekkora sikerrel jártak azok fejlesztéseivel. Érintette pl. hogy milyen, felépítésbeli különbség van az ázsiai és európai játékosok között és ezt hogyan kell figyelembe venni pl. egy soklabdás edzésnél. Korpa István kiemelte az edzői csapatmunka fontosságát és hatékonyságát és a mentális képzéssel, sportpszichológiával kapcsolatos sztereotípiákat is eloszlatta. A volt szövetségi kapitány elmondta az is, hogy a külföldi edzőtáborokon való önálló részvételek esetében alapos, kidolgozott programmal érdemes kilátogatni.

A teljes 12 részes sorozat elérhető online az alábbi lejátszási listában:

https://www.youtube.com/playlist?list=PLID6WyiYP99bm3TFYhBGqQTr-7AZ85R6i

Go to top