kurimay-dora-eloadas

Kurimay Dóra sportpszichológus a Szucsouban rendezett asztalitenisz világbajnokság idején Kínában rendezett 14. ITTF Sporttudomány Konferencia és 5. Világ Ütősportok Sport Kongresszusának előadója volt. Dóra, akit komoly szálak fűznek a magyar asztaliteniszhez, hiszen válogatott aszteliteniszező és serdülő Európa-bajnok volt csapatban, elmondta: „Nagy örömömre szolgált, hogy részt vehettem az 5. Világ Ütősportok Konferenciáján és előadást tarthattam Stressz és Megküzdés Összefüggése Az Asztaliteniszben témájában, valamint két interaktív workshopot is tarthattam a Motiváció, illetve a Stressz és Megküzdés témakörökben az edzők és a játékosok számára."

Kurimay vezeti az asztalitenisz edzők sportpszichológiához való kapcsolatát felmérő kutatást, amely kimondottan az Asztalitenisz Világszövetség (ITTF) számára készül. Reméli, hogy a sportpszichológiára való nyitottság egyre nagyobb hagyományra és kultúrára tesz szert az edzők és a játékosok körében Magyarországon is, amelyet sok sportpszichológus segít itthon is. A megfelelő fizikai, technikai és taktikai tréning mellett a mentális felkészülés dönti el, hogy hogyan teljesítenek a játékosok a kulcsfontosságú versenyeken és hogy kiből lesz bajnok és világszínvonalú sportoló. Ez azonban egy hosszú csapatmunka végeredménye, amihez elengedhetetlen a kooperáció a megfelelő szakemberekkel.

Dóra szerint a legfontosabb egy elit játékosnál az, ahogyan kezeli a stresszt a kiélezett helyzetekben. Az dönti el hogy ki fog nyerni egy meccset 10-10-es állásnál, hogy a játékos mennyire tud a "jelenben" ("flow"ban, "zone"-ban vagy "optimális teljesítményben való tudatállapotban") lenni. Ez egy olyan állapot, ahol nincs múlt vagy jövő és a játékos intuitíven, gondolkodás nélkül tudja magáből a legjobbat kihozni, amelynek persze alapkövetelménye a megfelelő mértékű önbizalom kialakítása sok más tényező mellett.

Kurimay Dóra sok szakemberrel, köztük professzorokkal is megismerkedett a világkonferencián és a világbajnokságon. Munkája folyamán bekerült az Asztalitenisz Világszövetség Sporttudományi és Orvosi Bizottságába, ahol olyan kutatásokat szeretnének megvalósítani, amelyek nem csak az asztaliteniszben, de más sportágak számára is kiemelten hasznosak lehetnek. A bizottság és így az ITTF is nagyon fontosnak tartja az elméleti kutatások mellett, az eredmények gyakorlatba való átültetését, amelytől joggal remélhetjük a jövőben, hogy a játékosok és az edzők is egyszerűen jobbak és sikeresebbek lesznek.

Go to top