2017-ben is várjuk azoknak a 10-18 éves magyarországi általános és középiskolás diákoknak a pályázatait, akik országos vagy nemzetközi sportversenyeken kiemelkedő teljesítményt értek el eddig és szakmai fejlődésükhöz további támogatásra van szükségük. A pályázatokat eszközvásárlásra vagy útiköltség támogatásra lehet benyújtani.

A pályázatot mellékleteivel együtt egy példányban kell postára adni az alábbi címre:

Új Európa Alapítvány 
Budapest Pf. 180. 1431

A borítékra írják rá: MOL Tehetségtámogató 2017 Sport.

A pályázat postára adási határideje: 2017. március 31., péntek (a postai bélyegző dátuma számít).

A sportolói pályázatokat szakértő zsűri értékeli, a végső döntést az Új Európa Alapítvány kuratóriuma hozza meg legkésőbb 2017. május végéig. Az értékelésnél az eddig elért eredményeket és a rászorultságot vesszük figyelembe. A döntésről minden pályázót írásban értesítünk.

2016-ban összesen 111 fiatal kapott támogatást 26 millió forint értékben. A támogatottak között találjuk Márton Anna junior világbajnok kardvívót, Sztankovics Anna úszó londoni olimpikont és Rapport Richárd, a jelenlegi legjobb magyar ifjúsági sakkozót.

Továbbra is segítjük a 18. életévüket már betöltött, de eredményes sportpályafutást folytató korábbi pályázóinkat a Tehetségtámogató Klasszis Program keretében. Ebben a kategóriában 2016-ban 15 fiatal sportoló nyert el támogatást összesen további 5 millió forint összegben.

További információ: LINK

Go to top