media-a-tehetsegert

A Média a Tehetségekért Díj célja

Arra ösztönözni az újságírókat és a média munkatársait, hogy többet foglalkozzanak a fiatal tehetségekkel, a sikeres fiatalokkal (sportolók, művészek, tudósok), képzési és felkészülési hátterükkel, pályaválasztásukkal, lehetőségeikkel és eredményességükkel. Ezek a fiatalok kiemelkedő értékeket képviselnek a tehetségüket, de ugyanakkor a küzdeni tudásukat, a kitartásukat és a céltudatosságukat tekintve is. Ilyen értelemben igazi példaképek lehetnek kortársaik számára.

Pályázati anyagok témája

Sikeres vagy tehetséges fiatalok (25 éves korig) pályafutásának és eredményeinek bemutatása, akik a sport, művészet, tudomány területén kiemelkedő képességről árulkodnak, és ezt már jó eredményekkel is bizonyították, de a nyilvánosság előtt esetleg kevéssé ismertek. A bemutatás témája lehet akár kettős portré „mester és tanítványa” témában.

Mivel lehet pályázni?

Bármely az írott vagy elektronikus sajtóban 2016. január 1 – október 31. között megjelent írással, cikkel, interjúval, riporttal, összeállítással lehet pályázni terjedelmi korlát nélkül, amely a megadott témával foglalkozik.

Milyen kategóriában lehet pályázni?

  • online

  • nyomtatott médium

  • rádió

  • tévé és videó

Egy pályázó több kategóriában is pályázhat, de maximum 3 pályamunkát adhat be összesen.

Kik pályázhatnak?

Újságírók az írott, a nyomtatott és elektronikus sajtó munkatársai közül, akik Magyarországon bejegyzett médium külső vagy belső munkatársai (szerkesztő, újságíró, szabadúszó, megbízásos stb.), blogok szerzői.
Szerkesztőség is beküldheti munkatársa alkotását, de a díj ebben az esetben is egyéni, az alkotót ismeri el.

A pályázatok benyújtási határideje 2016-ban:

2016. október 31.

Az elbírálás szempontjai:

Az anyagok legyenek érdekesek, figyelemfelkeltők, példaértékűek és közérdeklődésre számot tartók.
Adjanak megfelelő képet az adott fiatal tehetség személyéről, pályafutásáról, felkészüléséről, szakmai hátteréről, céljairól és azokról a közvélemény számára kevésbé ismert specifikus körülményekről, amelyek között egy fiatal tehetségnek az adott területen meg kell küzdeni az érvényesülésért.

A döntést a szakmai zsűri javaslata alapján az Új Európa Alapítvány kuratóriuma hozza meg. Egy pályázó csak egy kategóriában nyerheti el a díjat.

A pályázatok beküldése:

A pályázatokat a www.tehetsegesfiatalok.hu oldalra kell feltölteni 2016. október 31-én éjfélig. A feltöltéshez kérjük megadni a pályázó nevét, a médium nevét és az anyag megjelenési időpontját és mellékelni a pdf-et (nyomtatott megjelenésnél) illetve a linket (online anyagnál és videó vagy hangfájlnál).

A sikeres pályázók díjazása:

Kategóriánként 1-3. helyezett pályaművet díjazza a kuratórium az alábbi pénzjutalommal:
  1. helyezett: 300.000 Ft
  2. helyezett: 200.000 Ft
  3. helyezett: 100.000 Ft

Letölthető anyagok:
Pályázati felhívás 2016

Forrás: http://www.tehetsegesfiatalok.hu/

Go to top