asztalitenisz-utanpotlas-centrum-palyazat-pergel

2016. június 1-én megkezdi működését az a négy utánpótlás központ, amely a MOATSZ „Asztalitenisz Utánpótlás Centrum" pályázatán nyer. Közel egy éves folyamatos szakmai előkészítés és a program állami támogatási rendszerének kidolgozását követően startolhatott el a magyar és nemzetközi utánpótlás stratégiával is harmonizáló projekt, amelynek keretében négy, lehetőség szerint a Dunántúlon és a Dunától keletre lévő két-két utánpótlás-nevelő központ létesülhet.

A pályázat értelmében a megfelelő infrastruktúrával rendelkező klubok, egyesületek vagy szakosztályok közül válhatnak centrumokká azok a nyertesek, ahol a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel együttműködésben fejleszteni szeretnék utánpótlás nevelő munkájukat, és készek infrastruktúrájukat, edzői kapacitásukat, szaktudásukat a vonzáskörzetükbe eső utánpótláskorú játékosokkal és azok nevelőedzőivel megosztani, számukra edzéslehetőséget biztosítani.

Az utánpótlás központok nem csak szakmai és eszköz támogatásban részesülnek legalább három éven keresztül, hanem évente legalább 3.000.000 Ft-ot kapnak a szövetségtől bér-, és infrastruktúra fejlesztési célokra.

„A centrumokra irányuló szakmai igényeket jó ideje ismerjük, de eddig sem pénzügyi, sem infrastrukturális szempontból nem volt megalapozva a program — mondta el Nátrán Roland a MOATSZ elnöke, majd hozzátette — Az elmúlt egy évben eszeket a hiányosságokat igyekeztünk bepótolni, így már nincs akadály az utánpótlás centrum program indulása előtt."

A szövetség stratégiai partnereivel, az EMMI-vel és a MOB-bal tárgyalta meg és alakította ki a program megfelelő működési konstrukcióit, ám emellett nemzetközi téren is lépéseket tett annak érdekében, hogy az ETTU és ITTF projektekhez is tudjon csatlakozni. „Szeretnénk ha legalább középtávon, de akár hosszútávon is ezek a centrumok egyúttal ITTF Hot Spot edzésközpontokká is válnának. Az ehhez szükséges nemzetközi feltételrendszert is figyelembe vettük az Asztalitenisz Utánpótlás Centrum pályázat kiírásakor." — fejtette ki a programban rejlő nemzetközi lehetőségeket a szövetség elnöke.

natran-roland

Ezzel a lépéssel, a tömegbázis építését szolgáló iskolai programra épülő, területi klubokban működő utánpótlás-nevelést köti össze a MOATSZ rendszer csúcsán lévő utánpótlás-válogatottal, amelybe szintén, a korábbinál több pénzt és energiát fektet a szövetség edzők, edzésprogramok és versenyeztetés szintjén.

„Mivel sok más sportághoz hasonlóan az asztalitenisz is Budapest-centrikus, így szeretnénk kimondottan a vidéket támogatni a központok létesítésével, de mindezt úgy tesszük, hogy a budapesti klubok már meglévő és jövőbeli bértámogatásai, illetve az eszköz, utánpótlásnevelő és élsport-támogató programok a nekik dedikált forrásból tovább működjenek, éppen ezért hoztunk létre a különálló forrást az utánpótlás központokra." — mondta el Nátrán Roland, elnök.

A Pályázatok beadásának határideje 2016. április 10. Azok elbírálására 2016. április 15-ig kerül sor. A pályázati ismertető innen letölthető:
http://j.mp/AUPC_palyazat

Go to top