A MOATSZ elnöksége december 19-én újabb ülést tartott, melyen több fontos döntés is született. A részletes határozatok hamarosan elérhetők lesznek a honlapon, addig, íme, a legfontosabbak összefoglalója.

Az előzetesen kiküldött anyagok közül az elnökség változtatás nélkül jóváhagyta a 2015. évi versenynaptárt, a jövő esztendő első féléves edző-továbképzési tematikáját, illetve a versenyrendszer módosítását. Utóbbi lényege, hogy visszakerül az utánpótlás (serdülő, ifjúsági) és felnőtt országos programjába a vegyes páros, az U12-es korosztály versenyei opcionálisan megrendezhetők, s az ősszel első alkalommal kiírjuk az U21-es ob-t is.

Az edzőképzési program első félévében minden hónapban előre meghatározott téma mentén tartunk előadás. Terveink között szerepel, hogy márciusban a Németországban élő Korpa István, májusban pedig a francia Michel Blondel számol be tapasztalatairól.

Az elnökség módosította a ranglista-pontszámítás rendszerét, minek következtében a területi és megyei versenyeken továbbra is szerezhető ranglistapont, de arányaiban kevesebb, mint korábban, s annál is, amennyi az eredeti javaslatban szerepelt. A számítás alapja az utolsó 6 országos és 1 megyei/területi verseny lesz, ezekből a legjobb 4 eredmény számít majd a rangsorba. A következő esztendő átmeneti év lesz, ugyanis 2016. január 1-től az ITTF rendszeréhez igazodó, a magyar viszonyokra adaptált pontszámítás bevezetése a cél. Ennek kidolgozása a közeljövő feladata lesz.

A szakosztályok értékelési rendszerének módosítására benyújtott javaslatunk nagyon sok értékes reakciót váltott ki a klubok képviselői részéről. Az elnökség megállapította, hogy ebben a kérdésben az éves rendes közgyűlés hivatott dönteni, hiszen ez a döntés például a mandátumelosztásokat is befolyásolja. Így ebben a témakörben nem született (nem születhetett) most határozat.

Az elnökség a Szekszárdi AC megkeresése nyomán azt az állásfoglalást hozta, hogy a klub által szerződtetni kívánt Nie Wei a jelenlegi versenykiírás értelmében nem szerepelhet a 2014/2015-ös magyar csapatbajnokság küzdelmeiben, mert tudomásunk szerint az ősz folyamán már játszott a kínai csapatbajnokság rájátszásában.

Az elnökség egyben kéri a tisztelt klubokat, hogy amennyiben bármilyen javaslatuk van a következő csb kiírásával, szabályaival kapcsolatban, akkor azt írják meg a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, hiszen szeretnénk időben elkészíteni a jövő évi versenykiírást. Ezzel összefüggésben egy kérdést már januárban megtárgyalni tervez az elnökség: előfordulhat, hogy az eddigi szabályokon változtatva két idegenlégiós is szerepelhet majd a csb küzdelmeiben. Ez ügyben is várjuk a klubok álláspontját.

Az elnökség hatályon kívül helyezte a MOATSZ korábbi vezetőségének 7/2002-es határozatát, melynek értelmében a szövetségi támogatással külföldi versenyen résztvevő, s ortt pénzdíjt nyerő sportolóknak az összeg egy részét – sportágfejlesztési hozzájárulásként – be kell fizetniük a szövetség kasszájába. Ez a korábbi döntés idejétmúlt, és nem tükrözi a mostani elnökség véleményét.

A honlapon hamarosan olvashatók lesznek a hivatalos határozatok, döntések.

Go to top