A Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöksége elküldte végleges javaslatát az Emberi Erőforrások Minisztériuma illetékes munkatársainak a 2014-es sportági infrastrukturális fejlesztéseket illetően.

Ahogyan azt a múlt heti hírlevelünkben és a honlapunkon is jeleztük: az elnökség – a korábbi döntést felülbírálva – 72 millió forint átcsoportosításáról döntött annak nyomán, hogy a budaörsi beruházást elhalasztották, a miskolci sportcsarnok kivitelezése pedig bizonytalan kimenetelű. Az elmúlt napokban a 72 millió forintra mintegy 400 millió forintnyi igény és 9 új projekt érkezett.

Az elnökség meghatározott kritériumok (utánpótlás-nevelés, szakmai jövőkép, megvalósíthatóság, sportági múlt, földrajzi adottság) alapján döntött újabb 4 klub termének felújításáról. Ugyanakkor fontos megjegyezni: ezekben az esetekben csak részfeladatok elvégzésre elegendők a megítélt összegek. (pl. A BVSC-terem teljes felújításához jóval nagyobb összegre lesz majd szükség, mint a most jóváhagyott összeg.)

Az átcsoportosításnak köszönhetően a korábbi 7 projekthez csatlakozott további 4 klub (BVSC-Zugló, Kecskeméti Spartacus, Sopron, Dunakeszi). További jó hír, hogy a korábban tervezetthez képest még magasabb szinten újíthatjuk fel a nyírbátori és komlói létesítményt, s szintén a felszabadult összegből számoljuk el az idei év Taraflex-beszerzéseit, ami sokat segít a szövetség anyagi helyzetén.

A 11 létesítmény felújítása még csak a kezdet. Reményeink szerint a sportágfejlesztési program keretében minden évben minimum ekkora összeget (100 millió forintot) fordíthatunk infrastruktúra-fejlesztésre.

Az infrastruktúrafejlesztés végleges számai

2013
Ormai-csarnok felújítása (tetőjavítás, világítás-csere, belső rekonstrukció) - 90 millió Ft (már megvalósult)

2014
BVSC-Zugló (homlokzati hőszigetelés, felújítás) - 26,2 millió Ft.


Budapest, KSI Jégszínház, asztalitenisz-terem (öltözők felújítása) - 6,3 millió Ft.

Dunakeszi Kinizsi SE (nyílászáró-csere) - 4,5 millió Ft.

Eger, Dr. Ruttkay Vilmos Csarnok (szigetelés, nyílászárócsere) - 5,1 millió Ft.

Győr, Club Aréna Sport- és Szabadidőközpont asztalitenisz-csarnok (edzőterem és klubhelység kialakítása, felújítás) - 7,4 millió Ft.

Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér (Tetőfelújítás, parkettázás) - 8,6 millió Ft.

Komló, Komlói Bányász Sporttelep (csarnok felújítás, padlócsere) - 6 millió Ft.

Nyírbátor, Győrfi Tibor Asztalitenisz Edzésközpont (asztalitenisz csarnok bővítés, felújítás, padlócsere) - 13,7 millió Ft.

Pécs, PTE Sport utcai Sportcsarnok (felújítás és fejlesztés) - 50 millió Ft.

Turris SE Sopron (padlófelújítás és világítás felújítás) - 9,3 millió Ft.

Magyar Asztalitenisz Szövetség (Taraflex sportpadló, beszerzés) - 12,6 millió Ft (10 millió FT értékben már megvalósult

Go to top