Körlevél

a női NB I. osztály Nyugati és Keleti csoportjában játszó csapatoknak

 

Értesítem Szakosztályukat, hogy a MOATSZ Elnöksége 67/2018. számú határozatával módosította a női NB I. osztály lebonyolítását és a három forduló helyett kétfordulós rendszerű lett a bajnokság, melyet követően a rájátszás dönt a bajnoki címről és a helyezésekről.

Fentieknek megfelelően nincs szükség az őszi évadban a tavaszi első két forduló lejátszására, ezért a Versenybíróság törli a 2018. december 1-jére és 2018. december 15.-re kisorsolt mérkőzéseket.

A tavaszi forduló törölt mérkőzéseit a versenynaptár tervezete szerint 2019. január 12.-én és 2019. február 2.-án kell lejátszani. A részletes programot a versenynaptár Elnökség által történő jóváhagyása után fogjuk közzé tenni.

 

Budapest, 2018. november 22.

                                                       

          Kékedi Tibor   
         a JVB elnöke                                                       

 

 

 

 

 

 

K: Érdekeltek (összes női NB I. osztályú csapat)

                                                                                               Bódis A.

Szabó II. László

                                                                                               Irattár

 

 

 

81/2018/2019.                                                                     

 

 

 

 

Körlevél

a női NB I. osztály Nyugati és Keleti csoportjában játszó csapatoknak

 

 

Értesítem Szakosztályukat, hogy a MOATSZ Elnöksége 67/2018. számú határozatával módosította a női NB I. osztály lebonyolítását és a három forduló helyett kétfordulós rendszerű lett a bajnokság, melyet követően a rájátszás dönt a bajnoki címről és a helyezésekről.

 

Fentieknek megfelelően nincs szükség az őszi évadban a tavaszi első két forduló lejátszására, ezért a Versenybíróság törli a 2018. december 1-jére és 2018. december 15.-re kisorsolt mérkőzéseket.

 

A tavaszi forduló törölt mérkőzéseit a versenynaptár tervezete szerint 2019. január 12.-én és 2019. február 2.-án kell lejátszani. A részletes programot a versenynaptár Elnökség által történő jóváhagyása után fogjuk közzé tenni.

 

 

 

Budapest, 2018. november 22.

                                                          

 

 

Kékedi Tibor                          a JVB elnöke                                                       

 

 

 

 

Go to top