elnok-natran-roland

A Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) közgyűlésén további négy évre Nátrán Rolandot választották meg a szervezet elnökévé - írja az MTI. A hétfői tisztújító kongresszuson a 86 szavazásra jogosult tag közül 85 jelent meg, s közülük 44 támogatta a posztot 2013. április 4. óta - azaz éppen négy éve betöltő - 37 éves gazdasági-pénzügyi szakembert. Az elnöki posztra még Endrődi Ferenc Pál, a kereskedelemmel foglalkozó Akker Plus Kft. ügyvezető igazgatója pályázott, rá 41-en szavaztak, a küzdelem tehát rendkívül szoros volt.

 "A következő években legalább annyira fogok azért a 41 klubért dolgozni, amelynek képviselője ma nem rám voksolt, mint azért a 44-ért, amelynek továbbra is élvezem a bizalmát" - fogalmazott megválasztása után Nátrán Roland. A jövőre vonatkozóan azt mondta: a 2016-ban elfogadott stratégia mentén akarja végezni a munkáját, s tudja, hogy bár az elmúlt években értek el eredményeket, még nagyon sok munkára van szükség. A következő négy évben a klubok és szakosztályok megerősítését, utánpótláscentrumok létrehozását, a budapesti akadémiák kialakítását, az infrastruktúra folyamatos fejlesztését és a Budapesten sorra kerülő 2019-es világbajnokságra, valamint a veterán Európa-bajnokságra való felkészülést nevezte meg legfontosabb feladatként.

Az új elnökségbe még Benyhe István, Dorogi Péter és Fehér László került alelnökként, a további tagok pedig: Csekő Sándor, Dubéczi Zoltán, Fazekas Péter, Fülöp István, Gulyás Vince és Szily György. Hetedik tagot nem választottak, mert holtverseny alakult ki Harczi Zsolt és Somlyó Gergely között, és az utolsó fordulóra már határozatképtelen volt a közgyűlés. A tisztújítás az utolsó napirendi pont volt a több mint hatórás közgyűlésen, előtte elhangzottak a - tagság részéről több kérdést és észrevételt felvető - szakmai és pénzügyi beszámolók, a felügyelő bizottság jelentése, és bemutatták az idei költségvetést is. A tagság a beszámolókat néhány tartózkodás mellett, illetve a pénzügyi beszámolót hat nem szavazattal elfogadta.

A kezdés előtt egyperces néma felállással emlékeztek az előző közgyűlés óta elhunyt sporttársakra, és átadták a MOATSZ díjait is: a kétszeres Európa-bajnok Rózsás Péter életműdíjat kapott, míg Kelemen Józsefet több évtizedes áldozatos munkájának elismeréseként, a szövetségtől tavaly decemberben távozott Lajtai Kristófot pedig a MOATSZ-ban végzett kiemelkedő munkájáért jutalmazták.

Go to top