bruckner-mate

Ha nem szűnt volna meg a csapat, amelyikben játszott, lehet, hogy Bruckner Mátéval most nem asztaliteniszről, hanem fociról beszélgetnénk. A BVSC tizenhat éves versenyzője ugyanis kiskorától kezdve focizott, de amikor elfogytak mellőle a társak, úgy döntött, új sportágat keres. Édesapja asztaliteniszezett, és az ő javaslatára próbálta ki a sportágat a bátyjával, Vincével együtt. Annyira megszerette, hogy végül mellette maradt.

A másodéves ifjúságinak remekül indult a szezonja. Azok a célok, amelyeket maga elé tűzött, eddig teljesültek. Legutóbb épp a hazai mezőny krémjét felvonultató MOATSZ-kupán állhatott a dobogó legfelső fokára, valamint tevékeny részese volt, hogy a klubja, a BVSC nyerte az ifjúsági csapatbajnokságot. Korábban a nemzetközi Molnár-emlékversenyen is diadalmaskodott, az ifjúsági Húszak-bajnokságon pedig éppen csak lemaradt az első helyről.

A cikk folytatódik az utanpotlassport.hu oldalon

Go to top