asztalitenisz-tamogatai-pogram

Az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskolában rendezték meg "A Sport Legyen a Tied!" program sajtótájékoztatóját. Az épület bejáratában lelkes gyerekek fogadták a sajtó munkatársait és sportági referenseket, vezetőket - köztük Nátrán Rolandot, a MOATSZ elnökét - kedvesen terelgették az érkezőket a tornaterem irányába. Izgatottan készültek a mai napra és a jó kedvükhöz valószínűleg az is hozzájárult, hogy nekik bizony ma nincs tanítás.

Dr.Simicskó István, a sportért felelős államtitkár elmondta: „A közoktatási intézményekben különböző rendezvények lesznek a program keretében, illetve sporteszköz csomagokat is szétoszthat a 16 kiemelt sportág vezetése. A programot 2020-ig fenntartjuk, hiszen célunk hosszú távú - fél millió gyermeket szeretnénk bevonni."

A projekt kiemelt célja, hogy a sportot közelebb hozza, sőt vonzóvá tegye az általános iskolások körében, egyúttal megteremtse a sporteszközök és infrastruktúra szintjén a sportolás lehetőségét a gyerekek számára. A program ugródeszka az egészséges életmódhoz és azon keresztül a jó tanulmányi eredményhez is.

„Az asztalitenisz, mint a 16 kiemelt sportág egyike a program keretén belül 75 millió forintos támogatást használhat fel, amelyet átfogó általános iskolai programokra fordítunk. Terveink szerint 125 iskolába kerülnek majd pingpongasztalok, adogató gépek, ütők és labdák. Ezen felül a testnevelő tanárok asztalitenisz szakirányú fejlesztését is finanszírozni tudjuk." - nyilatkozta Dr. Stocker Miklós a Magyar Asztalitenisz Szövetség főtitkára.

A projekt első szakaszában húsz helyszínen fog a MOATSZ asztalitenisz bemutatót tartani, még a Sportágválasztó előtt, többek között április 16-án Pécsett, majd 17-én Szekszárdon.

Go to top