A 25. alkalommal megrendezett Molnár János Emlékversenyre 18 ország 218 ifjú pingpongosa nevezett.

A hazai élvonalból köztük volt Szántosi Dávid, aki két korosztályban is megmérette magát.

„Hozzászoktam már a nagyobb megterheléshez, mert mindig több versenyszámban indulok. A serdülők között a legjobb négybe, az ifjúságiaknál pedig a legjobb nyolc közé szeretnék bejutni” – nyilatkozta a szarvasi tehetség, aki teljesítette a célkitűzését, hiszen elődöntőt, illetve negyeddöntőt játszott a két említett számban.

Jakab János egykor játékosként vett részt ezen a versenyen, manapság pedig már edzőként képviseli a BVSC-t.

„A francia gyerekek adogatásai elképesztően jók, ezen a téren feltétlenül előre kell lépnünk – felelte a zuglóiak szakembere arra a kérdésre, hogy milyen trend tűnik fel neki. – Kell egy nagyon-nagyon jó adogatás, hiszen azzal kezdődik a játék, bár ezzel nem mondtam nagy újdonságot, de ezek a napok ezt megint megerősítették bennem. Illetve azt emelném még ki, hogy a játék tempója gyorsabb a legjobbaknál. Vannak olyan sportok, ahol az alaptempó itthon látványosan lassabb, mint azoknál a nemzeteknél, ahol magasabb szinten űzik az adott sportágat. Ez az asztaliteniszben is látszódik.”

Tokaji Sándor is megfordult már néhány Molnár János Emlékversenyen, ám egy ideje kényszerűségből elhagyta a BVSC-t.

„Én elsősorban kisgyerekekkel foglalkoztam, így akiket ma itt látunk játszani, a BVSC-s sportolók közül majdnem mindenki átment a kezeim alatt – mondta a korábbi BVSC-edző. – Maximum apróságokon változtatnék, ha visszamehetnék az időben. Nem volt két egyforma napom a harminc év alatt, mindig pörögtek az események körülöttem, és nagyon élveztem. Sajnos ki kellett szállnom belőle, mert anyukám beteg és muszáj otthon lennem vele, ezért mentem el nyugdíjba, egyébként még itt dolgoznék.”

Herendi Ivánt arról kérdeztük, mi maradt meg benne leginkább az eddigi Molnár János Emlékversenyekből.

„A második vagy harmadik versenyen történt – emlékezett vissza a sportvezető. – A mikrofonok előtt álló kis Molnár Krisztiánt, aki nyolcévesen a csodával határos módon élte túl a tragikus balesetet, arról kérdezte a riporter, hogy mi van a hóna alatt. Az ütőtokja volt, és megmutatta a benne lévő érmeit, a versenyengedélyét és az ütőjét is. A riporter azonban látott egy másik ütőt is benne. »Az a testvérem ütője, és a testvérem helyett azzal is szoktam néha ütögetni.« Ez a riport nagyon mélyen megmaradt a lelkemben.”

Ehhez kapcsolódik az a gondolat is, amit az ausztrálok csapatvezetője osztott meg velünk.

„Ez egy emlékverseny, amely nagyon hasznos lehet a játékosaim számára. Jót tesz nekik, hogy bepillantást nyerhetnek az élet nehézségeibe is, és láthatják, hogy milyen könnyen elveszíthetünk valamit. Szóval jó lecke ez számukra, és nemcsak az asztalitenisz szempontjából” – mondta John Murphy.

Hogy huszonhatodik alkalommal is megrendezik-e a versenyt, azt egyelőre nem lehet tudni.

„Ez még a jövő zenéje – vágott a közepébe Martinecz Gyula szakosztályvezető. – Most a felé hajlik a dolog, hogy nem folytatjuk a Molnár János Emlékversenyt, de továbbra is szeretnénk a BVSC-ben nemzetközi versenyeket rendezni. Meglátjuk, hogy erre milyen lehetőség nyílik, mennyi támogatást kapunk. Az eddigi támogatók segítségét mindenképpen szeretném megköszönni, nélkülük nem jöhetett volna létre ez a verseny.”

Az eredmények ide kattintva tekinthetők meg.