2019-andras-csaba-top10

András Csaba csak rosszabb szettaránya miatt áll a harmadik helyen a Hollandiában zajló Európai Utánpótlás Top10 bajnokság utolsó napja előtt, és Tölgyes Dorottya is jó eséllyel pályázik az érmes helyekre.

András a pénteki nyitó napon mindhárom meccsét megnyerte Noordwijkben, szombaton viszont elszenvedte első vereségét, a francia Lilian Bardet-val szemben.

„Nagyon szomorú vagyok, amiért elvesztettem ezt a meccset – idézi az európai szövetség honlapja András Csabát.Korábban mindig megvertem, de most taktikát váltott. Bonyolultabbá tettem ezzel a dolgokat. Magasan vagyok kiemelve, és a legnehezebb mérkőzések holnap következnek. A gond az, hogy sok játékos áll közel egymáshoz játékerőben, egyszerűen nem szabad hibázni. A verseny teljesen nyílt, sokan lehetnek még aranyérmesek.”

Az aranyesélyesek közé tartozik ő is, hiszen a másik két szombati ellenfelét legyőzte, és veretlen játékos már nem található az ifjúsági fiúk mezőnyében. Rajta kívül a lengyel Samuel Kulczycki és a német Kay Stumper áll még öt győzelemmel és egy vereséggel az első két nap után, ők jobb szettarányukkal előzik meg. Vasárnap ellenük játssza az utolsó két meccsét.

Tölgyes Dorottya lemásolta első napi teljesítményét, azaz szombaton is két győzelmet és egy vereséget könyvelt el. Ezzel két nap után a hatodik helyen áll, de ugyanúgy 10 pontja van, mint a negyedik helyen álló Annett Kaufmann-nak.

EURÓPAI UTÁNPÓTLÁS TOP10 BAJNOKSÁG, NOORDWIJK
2. NAP
IFJÚSÁGI FIÚK
András Csaba–Zheng (francia) 4:3 (12, –9, 9, –6, –10, 9, 5)
András–Bardet (francia) 3:4 (5, –6, 5, –8, 8, –5, –5)
András–Hulshof (hollad) 4:1 (7, 7, 4, –9, 4)

SERDÜLŐ LÁNYOK
Tölgyes Dorottya–Peters (holland) 4:0 – játék nélkül
Tölgyes–Papadimitriu (görög) 4:1 (12, 3, 9, –8, 8)
Tölgyes–Zavarikina (orosz) 3:4 (8, 5, –10, –2, 3, –6, –7)


1. NAP
IFJÚSÁGI FIÚK

András–Rossi (olasz) 4:2 (8, 2, –8, 9, –5, 2)
András–Rassenfosse (belga) 4:1 (8, 6, 7, –9, 8)
András–Kosolosky (belga) 4:3 (–4, 9, 4, 5, –6, –9, 11)

SERDÜLŐ LÁNYOK
Tölgyes–Sommerová (cseh) 4:1 (–11, 8, 9, 7, 7)
Tölgyes–Pranjkovic (német) 4:2 (7, 6, –10, 9, –7, 7)
Tölgyes–Kaufmann (német) 1:4 (–9, –10, 6, –6, –9)

Go to top