2019-huzsvar-erik-varasd

Huzsvár Erik és Szántosi Dávid duója ezüstérmet szerzett a serdülő fiúcsapatok versenyében az ITTF Junior Circuit horvátországi állomásán, Varasdon.

A csapatversenyek során csak a serdülő fiúknál jutott főtáblára magyar egység, Huzsvár és Szántosi kettőse viszont meg sem állt az ezüstéremig. A csoportküzdelmekben előbb egy görög-svéd vegyes csapatot győztek le 3:0-ra, majd a belgák második számú együttese ellen sem vesztettek meccset.

Az egyenes kieséses szakaszban aztán már élesedett a helyzet. A negyeddöntőben a cseheket 3:1-re verték meg – Huzsvár két egyéni sikere mellett megnyerték a páros összecsapást –, az oroszok elleni elődöntőben pedig 3:2-re diadalmaskodtak. Huzsvár az utóbbi párharcban is megnyerte a két egyéni mérkőzését, a mindent eldöntő ötödik partit pedig Szántosi hozta 3:0-ra Vlagyiszlav Bannyikov ellen.

A döntőben Kína volt az ellenfél, amely ellen – Szántosi révén – csak egy szettre futotta a mieink erejéből, de az ezüstéremmel gyakorlatilag kihozták magukból a maximumot, hiszen a másik három versenyszámban (serdülő lány, ifjúsági fiú, ifjúsági lány) is kínai csapat szerezte meg az aranyat.

Go to top