2019-turei-ferenc

Szily György lemondott a női utánpótlás szakágvezetői posztról, helyét Türei Ferenc vette át.

A Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöksége egyhangúlag fogadta el Szily György lemondását és Türei Ferenc kinevezését is.

„A reménységkerettől az ifjúsági korosztályig bezárólag tartoznak hozzám a lányok – konkretizálta Türei Ferenc, hogy pontosan mely korcsoportokkal is kell foglalkoznia. – Gyuri, akivel éveken át együtt dolgoztunk, úgy gondolta, hogy olyan ember kell erre a pozícióra, aki Budapesten él és gyakorlatilag mindennap bent van az Ormai-csarnokban, látja a napi munkát és a problémákat. Ebből a megfontolásból mondott le, és mivel én július elsejével a Statisztikához kerültem, a szövetség vezetői megkerestek, én pedig elfogadtam a felkérést.”

A Szekszárd AC-től érkező új szakágvezető szerint a magyar asztaliteniszben megvannak a tehetségek, ám nincsenek megfelelően menedzselve. Úgy gondolja, hogy minél több edzőtáborozást és versenyzési lehetőséget kell nekik biztosítani ahhoz, hogy felvehessük a versenyt Európa élmezőnyével.

Türei Ferenc már össze is állította az edzői stábját. A 9-11 éves gyerekekből álló reménységkeret élére Oláh Zsuzsát, a serdülő leányválogatott kapitánya a korábban Németországban és Luxemburgban dolgozó, Európa-bajnokokat kinevelő Tóth Jánost, míg az ifjúságiak kapitányi posztjára Lindner Ádámot kérte fel és javasolta az elnökség felé. Fekete Soma, az ifjúsági lányválogatott eddigi kapitánya egy német klub (TV 1862 Dillingen) vezetőedzőjeként fog dolgozni, és mellette Tóth Krisztina oldalán a bajor szövetség munkájába is besegít.

Go to top