2019-serdulo-fiucsapat

Négy csapatunkból három a győzelem és a vereség ízét is megtapasztalhatta az ostravai utánpótlás Európa-bajnokság nyitó napján.

Az ifjúsági lánycsapatunk az egyetlen, amely a B-divízóban szerepel, és mivel mindössze két csoportellenfele van, vasárnap csak egy mérkőzést játszott. Az osztrákok nem jelentettek problémát Dari Helgának, Harasztovich Fanninak és Drabant Anitának, egyetlen szettet engedtek az ellenfélnek a lányok.

A másik három csapatunk egy-egy győzelmet és vereséget könyvelt el az Eb első napján. Az ifjúsági fiúk András Csaba vezérletével 3:1-re verték meg Dániát, majd 3:2-re kaptak ki a lengyelektől.

A serdülő fiúegyüttesünk (a képen) a románoktól elszenvedett 3:1-es vereséggel kezdett, de az olaszok ellen sikerült javítaniuk Huzsvár Erikéknek. A még újonckorú Szántosi Dávid a páros mérkőzéseken kapott szerepet.

A serdülő lányaink szintén kikaptak a románoktól, ám előtte legyőzték a szerbeket. Ki kell emelni Tölgyes Dorottyát, aki mind a négy egyéni mérkőzését 3:0-ra nyerte meg.

IFJÚSÁGI ÉS SERDÜLŐ EURÓPA-BAJNOKSÁG, OSTRAVA
CSAPATVERSENY, CSOPORTKÖR
IFJÚSÁGI FIÚK
Magyarország–Dánia 3:1
András Csaba–Svenningsen 3:0 (8, 4, 5)
Juhász Patrik–Simonsen 2:3 (5, –5, –9, 5, –8)
Both Olivér–Emborg 3:2 (–7, 3, –8, 4, 9)
András–Simonsen 3:1 (6, 9, –5, –13)

Magyarország–Lengyelország 2:3
András–Kubik 3:2 (9, –9, –7, 10, 8)
Juhász–Kulczycki 1:3 (7, –11, –10, –5)
Both–Zandecki 3:2 (–8, 2, 8, –5, 10)
András–Kulczycki 2:3 (9, –7, 10, –2, –8)
Juhász–Kubik 1:3 (9, –5, –6, –2)

SERDÜLŐ FIÚK
Magyarország–Románia 1:3
Huzsvár Erik–Chirita 3:0 (9, 5, 8)
Balogh Bence–Ionescu 1:3 (10, –7, –9, –5)
Huzsvár, Szántosi Dávid–Tomica, Movileanu 1:3 (–4, –4, 9, –4)
Huzsvár–Ionescu 0:3 (–6, –7, –6)

Magyarország–Olaszország 3:0
Huzsvár–Vallino Costassa 3:0 (6, 9, 8)
Balogh–Bassi 3:1 (–7, 8, 5, 8)
Huzsvár, Szántosi–Bassi, Giordano 3:0(11, 4, 9)

IFJÚSÁGI LÁNYOK
Magyarország–Ausztria 3:0
Dari Helga–Chen 3:1 (5, –9, 3, 6)
Harasztovich Fanni–Spehar 3:0 (6, 2, 5)
Drabant Anita–Kases 3:0 (9, 6, 5)

SERDÜLŐ LÁNYOK
Magyarország–Szerbia 3:1
Adamik Csenge–Gvozdenovics 0:3 (–7, –9, –4)
Tölgyes Dorottya–Turkonje 3:0 (7, 11, 11)
Adamik, Tölgyes–Gvozdenovics, Turkonje 3:0 (8, 8, 3)
Tölgyes–Gvozdenovics 3:0 (10, 9, 9)

Magyarország–Románia 2:3
Tölgyes–Singeorzan 3:0 (4, 12, 10)
Volentics Anna–Zaharia 0:3 (–9, –10, –8)
Balogh Kíra, Tölgyes–Singeorzan, Zaharia 0:3 (–2, –8, –6)
Tölgyes–Zaharia 3:0 (6, 8, 8)
Volentics–Singeorzan 1:3 (–3, 5, –6, –5)

 

A MAGYAR KERET
Ifjúsági fiúk:
András Csaba – BVSC Zugló
Both Olivér – BVSC Zugló
Juhász Patrik – TTC Wehrden
Ócsai Máté Zsigmond – Ceglédi VSE

Ifjúsági leányok:
Harasztovich Fanni – Statisztika PSC
Drabant Anita – Kecskeméti Spartacus SK és Közösségi Tér
Dari Helga Adél – Statisztika PSC
Kiajánlással az egyéni versenyszámokra: Czeglédi Szilvia – Statisztika PSC

Serdülő fiúk:
Huzsvár Erik Bendegúz – KSI SE
Balogh Bence – PEAC
Szántosi Dávid – Szarvasi Körös ASE
Kiajánlással az egyéni versenyszámokra: Krebs Levente – BVSC Zugló

Serdülő leányok:
Tölgyes Dorottya – Nyírbátori ASE
Balogh Ágnes Kira – ASE Orosháza
Adamik Csenge Virág – Tatai Atlétikai Club
Központilag az egyéni versenyszámokra, kiajánlással a csapat versenyszámra (a versenyzők rotációjával történő 1-6 közé jutás esetén MOATSZ visszafinanszírozással):
Volentics Anna – Városi SE Dunakeszi

Go to top