2018-prague-gp

Minden éremből szereztek legalább egyet a magyarok az utánpótláskorú asztaliteniszezők számára már 15. alkalommal megrendezett Prague Grand Prix-n.

A cseh fővárosban Molnár Kendra érte el a legjobb eredményt a magyar fiatalok közül, megnyerte ugyanis a 2006. január 1. után született lányok egyéni versenyét. Nyugodtan kijelenthető, hogy a végső sikeréhez nem férhetett kétség, hiszen csak egy mérkőzésén vesztett szettet (a csoportban „csúszott be” neki egy 3:2-es siker), a főtáblán csupa 3:0-s győzelemmel robogott végig a dobogó tetejéig. Jakab Orsolya és Szosznyák Emma a legjobb 16-ig jutott, míg Müller Evelin lemaradt a főtábláról.

A fiúknál ugyanebben a korosztályban Kizakisz Nikolaosz második kiemeltként az elődöntőig menetelt, ott a cseh Martin Síptól kapott ki. Oroszki Péter a negyeddöntőben kétszettes előnyről szenvedett vereséget a svájci Timothy Falconnier-től, aki aztán megnyerte a versenyt. Epinger Márton a 32, míg Vörös Balázs a 64 között búcsúzott.

A csapatversenyekben az Epinger, Vörös kettős bronzérmesként, míg Kizakisz és Oroszki duója ezüstérmesként zárt. Mindkét magyar csapatot az aranyérmes svájciak verték meg.

A lányoknál a Molnár és Szosznyák alkotta csapatnak a negyeddöntő jelentette a végállomást, Jakabnak és Müllernek pedig egy körrel korábban ért véget a verseny.

Go to top