2019-juhasz-patrik-lengyelorszag

Az ifjúsági fiúcsapatunk bronzérmesként végzett az ITTF Junior Circuit lengyelországi állomásán.

Az András Csaba, Juhász Patrik, Both Olivér összetételű magyar csapat a dánokat, valamint egy olasz-finn vegyes csapatot győzött le 3:0-ra, majd a negyeddöntőben a lengyelek második számú együttesét verte meg 3:2-re. Az elődöntőben a franciák ellen András Csaba megnyerte mindkét mérkőzését – visszavágott Vincent Picard-nak, akitől az egyéni verseny döntőjében kikapott –, ám 3:2-re így is az ellenfél diadalmaskodott, így a mieinknek be kellett érniük a harmadik hellyel. András kiemelkedő teljesítményt nyújtott az egész héten, hiszen egyesben egyetlen vereséget szenvedett el, míg párosban szintén bronzérmes lett.

A csapatversenyek során a serdülő fiúcsapatunk (Balogh Bence, Huzsvár Erik, Szántosi Dávid) a negyeddöntőig jutott, ott 3:0-ra kapott ki a németek első számú csapatától.

A serdülő lányoknál Adamik Csenge a görög Malamatenia Papadimitruval továbbjutott a csoportjából, majd a negyeddöntőben 3:0-s vereséget szenvedett az oroszoktól.

Az ifjúsági lánycsapatunk (Dari Helga, Harasztovich Fanni, Drabant Anita) a németek mögött csoportmásodik lett, így nem jutott tovább.

Go to top