2019-gondomar

A Fehér Orsolya, Hartbrich Leonie kettős a nyolcaddöntőben kiesett, majd Hartbrich szintén a legjobb 16 között búcsúzott egyesben is, ezzel a magyar játékosok befejezték szereplésüket a portugáliai Gondomarban zajló U21-es Európa-bajnokságon.

A Fehér, Hartbrich duó még az Eb nyitó napján, csütörtökön jutott tovább az első fordulóból, pénteken nem lépett asztalhoz, szombaton pedig a szlovák Tatiana Kukulková és az olasz Jamila Laurenti várt rá a nyolcaddöntőben. Az eredmény 3:1 lett oda, de alakulhatott volna másképp is a találkozó, hiszen a magyar lányok két szettet is minimális különbséggel veszítettek el.

Hartbrich egyesben a hat mérkőzéséből ötöt megnyerve jutott túl a két selejtezőkörön, jó formában várhatta tehát a Nagyezsda Bogdanova elleni meccsét a főtábla első fordulójában, a legjobb 16 között. Az első két játszma simán a fehéroroszé lett, és Hartbrich ezután szépített ugyan, többre már nem telt az erejéből. Labdája volt a hatodik szett kiharcolásához, ám Bogdanova egy 14:12-es játszmával lezárta a meccset.

A mieink ezzel befejezték a szereplésüket Gondomarban.

U21-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, GONDOMAR
NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Hartbrich Leonie–Bogdanova (fehérorosz) 1:4 (–4, –4, 9, –5, –12)

NŐI PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
Fehér Orsolya, Hartbrich Leonie–Kukulková, Laurenti (szlovák, olasz) 1:3 (–14, 12, –11, –8)

Go to top