2019-minicadet

A Szántosi Dávid és Kizakisz Georgiosz Nikolaosz alkotta fiúcsapatunk megnyerte a magyar újonc nemzetközi bajnokságot, míg a lányoknál Tanács Nóra és Molnár Kendra ezüstérmes lett.

„Gondoltam, hogy jók lesznek, azt viszont nem, hogy a tavalyi után most is megnyerik a versenyt – mondta Fest Attila, aki Szántosi Dávid edzője a Szarvasi Körös SE-nél. – Dávidnak nagy erőssége, hogy sokszor tud vesztes állásból fordítani, az asztal fölötti fonákpörgetés pedig új elem a játékában. Nikosz remekül szervál, nagyon jól pörget, és nagyszerű a labdaérzéke. Szerintem telitalálat az ő párosuk.”

A fiúk célja a szép „búcsú” volt.

„Szerettük volna megvédeni a címünket, már csak azért is, mert jövőre már nem indulhatok egy csapatban Dáviddal, mivel kiöregszik ebből a korosztályból” – beszélt legfőbb motivációjukról Kizakisz Georgiosz Nikolaosz.

Az I-es számú magyar csapat a lányoknál szintén szépen menetelt, de a reggel 8-tól este 10 óráig tartó verseny végén a döntőben már túl sok volt nekik a francia együttes.

„Reménykedtem benne, hogy az első csapatunk érmet tud nyerni, végül ezüst lett belőle, ami szerintem szép eredmény a lányoktól. Nóra ez elején még szenvedett kicsit, de a vége felé egyre jobban belejött, míg Kendra végig kiegyensúlyozott játékot mutatott, de sajnos a késői döntőre elfáradt” – értékelte az ezüstérmes duó teljesítményét Lindner Ádám szövetségi edző.

„Eddig csak a legjobb nyolcba jutottunk be, ezért nem gondoltam volna, hogy másodikak lehetünk” – mondta Tanács Nóra.

„Az elődöntőig nem volt olyan nehéz, de onnantól jöttek a szemcsés és balkezes ellenfelek, amitől kicsit elbizonytalanodtunk” – tette hozzá Molnár Kendra.

EGYÉNIBEN IS REMEKELTEK A MIEINK

A csapatversenyek után az egyéni küzdelmekben is több magyar sikernek örülhettünk. Az U13-as korosztály két versenyét Molnár Kendra és Szántosi Dávid révén mi nyertük meg, de Müller Evelin és Lei Balázs harmadik helyezése is kiemelkedő eredmény. A versenyen 14 ország tehetségei vettek részt. Az eddigi magyar újonc nemzetközik legjobb eredményét érte el a magyar csapat, és az éremtáblázatot is megnyerte.

Az eredmények itt, míg további fotók itt találhatók.

Go to top