juhasz-terek-varasd

A nyolcaddöntőnél tovább egy magyar sem jutott az ifjúságiak között a horvátországi ITTF utánpótlástornán, szép győzelmeket és tisztes helytállásokat azonban feljegyezhettünk.

A fiúknál két játékosunk jutott be egyesben a legjobb 32 közé Varasdon. András Csaba az első kiemelt Juszef Abdel-Azizzal találkozott, akitől csak egy szettet tudott ellopni, az egyiptomi aztán meg sem állt a döntőig.

Both Olivér álmos kezdés után legyőzte horvát ellenfelét, a legjobb 16 között viszont egy kínaival találta szembe magát. Négy játszma után 2:2-re álltak, végül hat szettben Szung Cso-heng nyert, aki az elődöntőben búcsúzott.

Párosban a Huzsvár Erik, Ócsai Máté kettős egy egyiptomi, lengyel duót kiejtve bejutott a legjobb 32 közé, ahol egy ázsiai pár állította meg. Az Andárs, Both egység egy körrel tovább menetelt, két tajvani legyőzésével nyolcaddöntőbe jutott, ahol egy szingapúri páros jelentette a végállomást.

A lányoknál egyesben már csak Menkő Veronikáért szoríthattunk, de nem sokáig, mert a francia Leili Mostafavi délelőtt öt szettben jobbnak bizonyult nála.

Párosban Harasztovich Fanni a horvát Andrea Pavloviccsal ütőképes duót alkotott, balszerencséjükre a nyolcaddöntőben belefutottak a későbbi győztes kínai kettősbe. Nem adták azonban olcsón a bőrüket, csak döntő szettben maradtak alul. Ez annak fényében különösen nagy szó, hogy a kínaiak ezután már nem vesztettek játszmát.

2018 CROATIA JUNIOR & CADET OPEN - ITTF PREMIUM JUNIOR CIRCUIT
IFJÚSÁGI FIÚ EGYES
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
András Csaba–Abdel-Aziz (egyiptomi) 1:4 (–5, –5, 10, –6, –5)
Both Olivér–Ban (horvát) 4:1 (–1, 7, 5, 5, 9)
NYOLCADDÖNTŐ
Both–Szung Cso-heng (kínai) 2:4 (–11, 12, –4, 6, –7, –11)

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS
A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Huzsvár Erik, Ócsai Máté–Allam, Zandecki (egyiptomi, lengyel) 3:2 (7, –5, –10, 5, 5)
Juhász Patrik, Terék Norbert–Csen Jüan-jü, Szung, Paj-fu (kínai) 1:3 (–9, –7, 4, –9)
András, Both–Chesterman, Walsh (angol) 3:1 (4, 5, –9, 12)
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Huzsvár, Ócsai–Lin Jung-csi, Panagitgun (tajvani, thaiföldi) 1:3 (–6, 5, –5, –8)
András, Both–Csen Csun-ting, Vej Cseng-ting (tajvani) 3:2 (6, –7, –7, 7, 9)
NYOLCADDÖNTŐ
András, Both–Chua, Pang (szingapúri) 1:3 (9, –7, –9, –11)

IFJÚSÁGI LÁNY EGYES
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Menkő Veronika–Mostafavi (francia) 1:4 (–11, 9, –2, –8, –8)

IFJÚSÁGI LÁNY PÁROS
A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Menkő, Wong (magyar, angol)–Grgic, Santek (horvát) 3:0 (7, 8, 10)
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Menkő, Wong (magyar, angol)–Kaj Fong-en, Csen Ting-ting (tajvani) 0:3 (–4, –5, –6)
Harasztovich, Pavlovic (magyar, horvát)–Opeka, Paulin (szlovén) 3:0 (5, 10, 11)
Dari Helga, Fejős Anna–Fang Szih-han, Lim (tajvani, szingapúri) 1:3 (10, –7, –5, –3)
NYOLCADDÖNTŐ
Harasztovich, Pavlovic (magyar, horvát)–Li Zso-nan, Co Jüe (kínai) 2:3 (10, 7, –6, –4, –8)

Go to top