both-oliver-guimaraes

Egyesben három magyar jutott a legjobb 32 közé az ifjúságiak között a Varasdon zajló ITTF Junior Circuit-versenyen.

Az ifjúsági egyes versenyszámok selejtezőjét, illetve első főtáblás fordulóit rendezték meg a horvátországi torna szerdai nyitó napján. A fiúknál Ócsai Máté győzelem nélkül zárta a selejtezőt, a másik öt magyar (András Csaba, Both Olivér, Juhász Patrik, Huzsvár Erik, Terék Norbert) viszont feljutott a 128 fős főtáblára. Ott az első fordulóban Juhásznak és Huzsvárnak kellett asztalhoz lépnie, utóbbi sikerrel vette ezt az akadályt. A legjobb 64 között már alul maradt, csakúgy, mint Terék. András és Both azonban túljutott ezen a körön, így ott van a legjobb 32 között.

A lányoknál Harasztovich Fanninak nem kellett selejtezőt játszania, a főtáblán pedig rögtön az első fordulóban búcsúzott. A selejtezőben érdekelt három magyar (Dari Helga, Fejős Anna, Menkő Veronika) mind feljutott a főtáblára, de közülük csak Menkő maradt versenyben csütörtökre.

2018 CROATIA JUNIOR & CADET OPEN - ITTF PREMIUM JUNIOR CIRCUIT
IFJÚSÁGI FIÚ EGYES
SELEJTEZŐ
4. CSOPORT
András Csaba–Rinderer (német) 3:2
András–Borovnjak (horvát) 3:2
András–Hernández (chilei) 3:0

7. CSOPORT
Juhász Patrik–Allam (egyiptomi) 3:0
Juhász–Perfiljev (orosz) 3:0
Juhász–Keng Lin-jü (kínai) 0:3

8. CSOPORT
Ócsai Máté–Ly (kanadai) 1:3
Ócsai–Krstevski (horvát) 0:3
Ócsai–Lin Si-tung (kínai) 0:3

9. CSOPORT
Both Olivér–Rizsov (orosz) 3:1
Both–Santek (horvát) 3:2
Both–Chhetri (indiai) 3:1

15. CSOPORT
Huzsvár Erik–Martinko (cseh) 3:1
Huzsvár–Zovko (horvát) 3:0
Huzsvár–Godec (szlovén) 1:3

20. CSOPORT
Terék Norbert–Jain (indiai) 3:2
Terék–Vigini (olasz) 3:0
Terék–Csen Jüan-jü (kínai) 0:3

A LEGJOBB 64 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Juhász–Kubik (lengyel) 2:4 (9, –4, –6, –3, 8, –13)
Huzsvár–Malik (indiai) 4:3 (10, 9, –9, –11, –4, 7, 10)

A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
András–Mihailovic (bosnyák) 4:1 (–8, 6, 9, 4, 6)
Terék–Chua (szingapúri) 1:4 (–5, 6, –5, –9, –6)
Both–Morávek (cseh) 4:1 (1, 9, –9, 9, 3)
Huzsvár–Zandecki (lengyel) 0:4 (–6, –7, –5, –10)

IFJÚSÁGI LÁNY EGYES
SELEJTEZŐ
9. CSOPORT
Fejős Anna–Paulin (szlovén) 3:0
Fejős–Co Jüe (kínai) 1:3
Fejős–Grgic (horvát) 3:2

10. CSOPORT
Menkő Veronika–Wong (szingapúri) 0:3
Menkő–Wong (angol) 3:2
Menkő–Kovacec (szlovén) 3:2

15. CSOPORT
Dari Helga–Abraamian (orosz) 0:3
Dari–Baskar (indiai) 3:1
Dari–Murat (horvát) 3:0

A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Harasztovich Fanni–Bondareva (orosz) 1:4 (7, –7, –6, –11, –5)
Menkő–Labosová (szlovák) 4:2 (–9, 10, 5, –10, 9, 14)
Dari–Tencer (orosz) 1:4 (–7, 11, –6, –1, –7)
Fejős–Kuaj Man (kínai) 0:4 (–7, –1, –8, –6)

Go to top