huzsvar-erik-2018

Huzsvár Erik a serdülők és az ifjúságiak között is megnyerte egyesben a fiúk idénynyitó versenyét.

Az iskolakezdés előtti hétvégén tartották a legjobb hazai fiatalok idénynyitó országos versenyeit. A fiúk a BVSC, a lányok a Statisztika csarnokában mérték össze a tudásukat.
A hétvége sztárja, ha lehet így fogalmazni, Huzsvár Erik volt, aki három aranyat is begyűjtött.

„Az Európa-bajnokság után volt egy hét pihenőm, utána pedig végig keményen edzettem, szerintem ennek köszönhető – adott magyarázatot jó formájára a KSI tehetsége még a serdülők között begyűjtött két aranyérmét (egyes, páros) követően. – Az ifjúságiak között sokkal nehezebb dolgom lesz, hiszen itt már nagyobbakkal találkozom, de szeretnék ebben a korosztályban is dobogóra állni."

Nos, sikerült neki, ráadásul az ifik között is a dobogó legfelső fokát foglalhatta el, miután a döntőben 4:1-re legyőzte az abszolút favorit András Csabát! Utóbbi a Both Olivérrel párosban megszerzett aranyéremmel vigasztalódhatott.

A lányoknál nem történt hasonló meglepetés, a serdülőknél és az ifjúságiaknál is az első kiemelt diadalmaskodott.

„Már két éve én vezetem a ranglistát, a legutóbbi versenyen háromszoros magyar bajnok lettem. Végig jól is játszottam, minden jól alakult" – válaszolta a serdülőknél a legjobbnak bizonyuló nyírbátori Tölgyes Dorottya arra a kérdésre, hogy meglepte-e az elsősége.

Harasztovich Fanni az ifjúságiak versenye előtt négy-öt embert is veszélyesnek vélt magára nézve, ám végül egyik mérkőzésén sem veszített egynél több szettet. Sőt, Phan Violával párosban is aranyat nyert a Statisztika játékosa.

A fiú idénynyitó verseny eredményei.

A lány idénynyitó verseny eredményei.

Go to top