ettucamp-2018

Már hagyománynak mondható, hogy Európa legjobb fiatal pingpongosai nyaranta Kiskunfélegyházán töltenek néhány napot az ETTU Eurotalents Pre-Selection Camp keretein belül. Ez idén sincs másként.

Az Európai Asztalitenisz-szövetség égisze alá tartozó válogatótábor idén augusztus 4-11-ig tart. A tábor a közép-európai térség legnagyobb múlttal és szakmai elismertséggel bíró nyári tábora.

„Három részre osztva folyik a munka az edzőtáborban. Adott időben egy csoport kondiedzéseket végez, egy másik soklabdázik, a harmadik társaság pedig egymással vagy edzőpartnerekkel játszik. Európában nem találkoztam hasonlóval. A hátsó soron elég jó nevű és képességű edzők dolgoznak, tőlük azért lehet tanulni” – dicsérte kollégáit Halmai Zoltán, aki állandó résztvevője a kiskunfélegyházi edzőtáboroknak.

A szakmai munkáért és a tábor szervezéséért Karsai Ferenc felel. Az ETTU-táborok közül ez a tábor kapta a legjobb értékelést a külföldi szakemberek körében. Az edzések 30 asztalon zajlanak, a résztvevő tehetségek 13 országból érkeztek.

„Vannak itt gyerekek Romániából, akik előrébb járnak, mint mi, és ez még elmondható egy-két ország fiataljairól, a többiek nagyjából azon a szinten vannak, mint a magyar gyerekek – mondta Szily György. – Jó alkalom ez arra, hogy megnézzük, melyik gyerek mennyire tud figyelni, hogyan bírja a terhelést, mert ez az élsport alapja. Azt is meg lehet figyelni, hogy bizonyos gyerekeknek miben lehet fejlődni, miben erősek, és meg tudjuk beszélni ezeket az edzőikkel.”

Szinte majdnem annyi edző dolgozik a félegyházi csarnokban, mint ahány gyerek üti a labdát. Fazekas Mária az erőnléti edzésekért felelős.

„Karsai Feri nem olyan rég megkeresett, és igent mondtam. Én nagyon szeretem a mozgással kapcsolatos feladatokat, így nagyon szívesen veszek részt ebben” – mondta a Budaörs női csapatának kiválósága.

Ahogy a nevében is benne van, ez egy kiválasztótábor, ahonnan a legügyesebbek a következő, szlovéniai táborban is részt vehetnek.

Go to top