serdulo-lanycsapat-2018

Három csapatunk már bejutott a legjobb 16 közé, és a negyediknek is megvan erre az esélye a kolozsvári utánpótlás Európa-bajnokságon.

Serdülőcsapataink egy-egy győzelemmel és vereséggel zárták a vasárnapot, így utolsó, hétfői csoportmeccsük megnyerésével egyenes ágon bejuthattak a legjobb 16 közé. És így is tettek.

A fiúk Huzsvár Erik vezetésével 3:2-re legyőzték a németeket, míg a lányok a csehek elleni 3:0-s sikerrel biztosították csoportjukban a második helyet.

Az ifjúságiaknál kicsit bonyolultabb volt a helyzet. A fiúk szoros meccseket játszottak a tavalyi Európa-bajnok németekkel, de nem tudták borítani a papírformát. Ezt követően azonban játszhattak a szintén csoportharmadikként végző görögökkel, akiket 3:2-re megvertek, ezzel elfoglalták helyüket a nyolcaddöntőben.

A másodosztályból induló ifjúsági lányegyüttesünk Luxemburgot is kipipálta, így csoportgyőztesként kedd délelőtt a legjobb 16 közé jutásért küzd meg az első osztályú csoportjukban a harmadik helyet megszerző fehéroroszokkal.

IFJÚSÁGI ÉS SERDÜLŐ EURÓPA-BAJNOKSÁG, KOLOZSVÁR
CSAPATVERSENY

IFJÚSÁGI FIÚK
C-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–NÉMETORSZÁG 0:3
Juhász Patrik–Meissner 2:3 (–2, 8, –3, 7, –3)
András Csaba–Meng 1:3 (2, –9, –8, –10)
Both Olivér–Stumper 2:3 (9, –9, 9, –3, –9)
RÁJÁTSZÁS A FELSŐHÁZBA (LEGJOBB 16) JUTÁSÉRT
MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 3:2
András–Sztamu 3:0 (4, 4, 6)
Juhász–Szguropulosz 0:3 (–8, –4, –6)
Both–Damianisz 3:1 (9, –6, 7, 3)
András–Szguropulosz 0:3 (–2, –10, –8)
Juhász–Sztamu 3:0 (1, 4, 6)

SERDÜLŐ FIÚK
A-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–NÉMETORSZÁG 3:2
Huzsvár Erik–Holló 3:2 (–7, –4, 10, 7, 7)
Ócsai Máté–Hoermann 3:0 (8, 6, 7)
Huzsvár, Ócsai–Kohler, Senkbeil 0:3 (–8, –5, –3)
Ócsai–Holló 1:3 (7, –7, –3, –8)
Huzsvár–Hoermann 3:1 (5, 10, –7, 7)

IFJÚSÁGI LÁNYOK
H-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–LUXEMBURG 3:1
Harasztovich Fanni–Gales 3:1 (5, 8, –8, 3)
Dari Helga–Grein 2:3 (12, –4, –8, 8, –10)
Nagypál Márta–Barbosa 3:0 (4, 7, 3)
Harasztovich–Grein 3:1 (8, 9, –7, 9)

SERDÜLŐ LÁNYOK
A-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–CSEHORSZÁG 3:0
Adamik Csenge–Zaderová 3:1 (6, –9, 16, 8)
Tölgyes Dorottya–Sommerová 3:2 (18, –2, 9, –12, 11)
Adamik, Tölgyes–Sommerová, Zaderová 3:1 (1, 11, –9, 6)

Go to top