serdulo-fiucsapat-bronz-lignano-2018

Huzsvár Erik és Ócsai Máté a serdülő fiúknál párosban és csapatban is elődöntőt játszott az olaszországi Lignanóban megrendezett rangos utánpótlástornán.

Balogh Bence és Hőgye Gábor már az első mérkőzésükön beleakadtak a végső győztes kínai duóba, a Huzsvár, Ócsai kettős viszont kihasználta, hogy csak európai ellenféllel találkozott, és egyetlen szettet veszítve bejutott a legjobb négy köz. Az elődöntőben egy horvát pár állította meg.

Egyesben Huzsvár nyolcaddöntője jelentette a legjobb magyar szereplést, csapatban azonban szintén bronzéremig meneteltek a mieink. A mérkőzések nagy részét Huzsvár és Ócsai játszotta le, de egy sima győzelemmel Balogh is hozzátette a magáét a sikerhez. Az elődöntőben a párost is megnyerő kínaiak jelentették a végállomást.

Az ifjúsági fiúk csapatversenyében a Juhász Patrik, Both Olivér, Molnár Dávid, Terék Norbert összetételű magyar együttes a nyolcaddöntőig jutott.

A lányoknál hasonló sikerekről nem tudunk beszámolni. A serdülők között induló Volentics Anna, Adamik Csenge, Laskai Írisz és Tölgyes Dorottya közül csak utóbbi kettő került a főtáblára (Tölgyesnek nem kellett selejtezőt játszania), ahol nem nyertek meccset. Párosban és csapatban sem alkottak maradandót lányaink.

2018 ITALIAN JUNIOR & CADET OPEN - ITTF PREMIUM JUNIOR CIRCUIT
SERDÜLŐ FIÚ EGYÉNI, SELEJTEZŐ
1. CSOPORT
Huzsvár–Morri (San Marinó-i) 3:0
Huzsvár–Omerzel (szlovén) 3:0

2. CSOPORT
Hőgye–Borovnjak (horvát) 1:3
Hőgye–Ameti (osztrák) 3:1

3. CSOPORT
Balogh–González (spanyol) 0:3
Balogh–Pach (szlovák) 0:3
Balogh–Liu (angol) 1:3

SERDÜLŐ FIÚ EGYÉNI, FŐTÁBLA
1. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Hőgye–Giovanetti (olasz) 3:1 (7, –6, 9, 12)
Huzsvár–Hussain (angol) 3:0 (5, 5, 8)
2. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Ócsai–Han (kínai) 1:3 (8, –8, –6, –10)
Hőgye–Degros (belga) 2:3 (10, 6, –8, –4, –6)
Huzsvár–Movileanu (román) 3:2 (6, 6, –5, –3, 11)
NYOLCADDÖNTŐ
Huzsvár–Hajjam (iráni) 1:3 (–5, 10, –11, –9)

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS, FŐTÁBLA
2. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Huzsvár, Ócsai–Sernesi, Tini (olasz) 3:1 (–9, 4, 5, 7)
Balogh, Hőgye–Kuang, Hsziang (kínai) 0:3 (–7, –8, –6)
NYOLCADDÖNTŐ
Huzsvár, Ócsai–Bessa, Silva (portugál) 3:0 (9, 4, 9)
NEGYEDDÖNTŐ
Huzsvár, Ócsai–Belík, Morávek (cseh) 3:0
ELŐDÖNTŐ
Huzsvár, Ócsai–Ban, Borovnjak (horvát) 1:3 (–11, –6, 3, –9)

IFJÚSÁGI FIÚ CSAPATVERSENY, SELEJTEZŐ
5. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–OROSZORSZÁG 0:3
Juhász–Grebnyev 0:3
Both–Kacman 1:3
Terék–Dvojnyikov 0:3

MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 3:0
Both–Kordalisz 3:1
Juhász–Hacilygerudisz 3:1
Molnár–Lykosztratisz 3:0

IFJÚSÁGI FIÚ CSAPATVERSENY, FŐTÁBLA
NYOLCADDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 1:3
Both–Lillo 3:2
Juhász–Ruiz 0:3
Terék–Soria 0:3
Both–Ruiz 2:3

SERDÜLŐ FIÚ CSAPATVERSENY, SELEJTEZŐ
6. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG B 3:0
Ócsai–Giovanetti 3:0
Huzsvár–Bassi 3:1
Ócsai, Huzsvár–Bassi, Giovanetti 3:0

MAGYARORSZÁG–SZLOVÁKIA 1:3
Ócsai–Delincak 3:1
Huzsvár–Klajber 0:3
Ócsai, Huzsvár–Delincak, Klajber 1:3
Huzsvár–Delincak 0:3

MAGYARORSZÁG–KANADA 3:0
Ócsai–Mandelstam 3:0
Balogh–Xu 3:0
Ócsai, Huzsvár–Mandelstam, Xu 3:2

SERDÜLŐ FIÚ CSAPATVERSENY, FŐTÁBLA
NYOLCADDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–AUSZTRIA 3:0
Huzsvár–Kases 3:0
Ócsai–Ameti 3:0
Huzsvár, Ócsai–Kases, Tarmann 3:1

NEGYEDDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 3:2
Ócsai–Zovko 1:3
Huzsvár–Ban 2:3
Huzsvár, Ócsai–Ban, Borovnjak 3:1
Ócsai–Ban 3:2
Huzsvár–Zovko 3:2

ELŐDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–KÍNA 0:3
Ócsai–Kuang 1:3
Huzsvár–Hsziang 0:3
Ócsai, Huzsvár–Kuang, Hsziang 0:3

SERDÜLŐ LÁNY EGYÉNI, SELEJTEZŐ
2. CSOPORT
Laskai–Arlia (olasz) 1:3
Laskai–Bondarenko-Getz (német) 3:1
Laskai–Cheng (szingapúri) 3:0

10. CSOPORT
Adamik–D'Ercole (olasz) 2:3
Adamik–Illasová (szlovák) 0:3
Adamik–Csi (kínai) 2:3

11. CSOPORT
Volentics–Liang (kínai) 0:3
Volentics–Rensi (olasz) 0:3
Volentics–Berger (német) 0:3

SERDÜLŐ LÁNY EGYÉNI, FŐTÁBLA
1. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Laskai–Klempererová (cseh) 1:3 (–6, –9, 2, –6)

2. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Tölgyes–Liu (szingapúri) 0:3 (–6, –8, –11)

SERDÜLŐ LÁNY PÁROS, FŐTÁBLA
1. FORDULÓ
Adamik, Volentics–Smargiassi, Vivarelli (olasz) 2:3 (6, –8, 9, –5, –0)
Laskai, Tölgyes–Pérez, Rad (spanyol) 1:3 (–5, 5, –7, –9)

SERDÜLŐ LÁNY CSAPATVERSENY, SELEJTEZŐ
3. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–LITVÁNIA 1:3
Tölgyes–K. Riliskyte 1:3
Laskai–E. Riliskyte 0:3
Laskai, Tölgyes–E. Riliskyte, K. Riliskyte 3:2
Laskai–K. Riliskyte 1:3

MAGYARORSZÁG–NÉMETORSZÁG 0:3
Tölgyes–Pranjkovic 0:3
Adamik–Berger 0:3
Volentics, Adamik–Berger, Bondarenko-Getz 0:3

Go to top