andras-csaba-u21-eb-2018

András Csaba 15 évesen bejutott egyesben a legjobb 16 közé a Minszkben zajló U21-es Európa-bajnokságon.

Férfi egyesben Molnár István és András Csaba már a verseny első szakaszában bemutatkozott, Majoros Bence a nyolc kiemelt egyikeként csak a második szakaszban kezdett. A csoportok első és második helyezettje jutott tovább mindkét szakaszból.

Molnár egy győzelemmel és két vereséggel harmadik lett a kvartettjében, ezzel ő búcsúzott. András viszont két győzelemmel és egy vereséggel másodikként végzett csoportjában, így az Eb második napján is érdekelt volt. A 2. szakaszban szintén remekelt, a szlovén Deni Kozult 4:0-ra, az orosz Konsztantyin Csernovot 4:3-ra verte meg. A hazai környezetben játszó Aljakszandr Hanyin ellen már csoportelsőként léphetett asztalhoz, így belefért a sima vereség is.

„Két napon keresztül játszottam, elfáradtam – idézi az európai szövetség honlapja a meglepetésember András Csabát. – Örülök, hogy megnyertem a csoportomat, amelyet néhányan a halálcsoportnak neveztek. Ráadásul tizenöt évesen férfi egyesben én vagyok a torna legfiatalabb indulója."

Majoros Bence elvesztette az első két mérkőzését, így ezután már hiába verte meg észt ellenfelét, nem jutott a legjobb 16 közé.

A hölgyeknél Harasztovich Fanni és Fehér Orsolya továbbjutott az első szakaszból, Hartbrich Leonie-nak ez nem sikerült. A második szakaszban már nem volt esélyük a mieinknek, Harasztovich és Fehér sem nyert meccset.

U21-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, MINSZK
FÉRFI EGYES, 1. SZAKASZ
5. CSOPORT
Molnár István–Dennis Klein (német) 1:4 (–7, 6, –9, –9, –8)
Molnár István–Helshan Weerasinghe (angol) 4:0 (10, 2, 6, 8)
Molnár István–Maciej Kolodziejczyk (osztrák) 0:4 (–17, –11, –5, –7)

6. CSOPORT
András Csaba–Nils Hohmeier (német) 4:1 (–8, 6, 8, 5, 4)
András Csaba–Spanik Tibor (szlovákiai) 4:1 (7, –8, 7, 9, 11)
András Csaba–Andrei Putuntica (moldovai) 0:4 (–8, –1, –3, –6)

FÉRFI EGYES, 2. SZAKASZ
E-CSOPORT
Majoros Bence–Vlagyimir Szidorenko (orosz) 3:4 (–9, –9, 7, 8, 7, –8, –6)
Majoros Bence–Andrei Putuntica (moldovai) 1:4 (–4, –3, 11, –9, –10)
Majoros Bence–Aleksandr Lusin (észt) 4:0 (9, 9, 9, 8)

F-CSOPORT
András Csaba–Deni Kozul (szlovén) 4:0 (9, 8, 3, 8)
András Csaba–Konsztantyin Csernov (orosz) 4:3 (9, 11, 11, –7, –6, –1, 10)
András Csaba–Aljakszandr Hanyin (fehérorosz) 0:4 (–2, –3, –8, –10)

 

NŐI EGYES, 1. SZAKASZ
4. CSOPORT
Harasztovich Fanni–Elena Zaharia (román) 4:1 (8, 8, –7, 9, 8)
Harasztovich Fanni–Valerija Scserbatih (orosz) 3:4 (–7, 7, –7, 9, 10, –8, –9)
Harasztovich Fanni–Nikoleta Puchovanová (szlovák) 4:1 (–10, 6, 2, 8, 7)

6. CSOPORT
Hartbrich Leonie–Marketa Sevcíková (cseh) 2:4 (6, –11, 5, –7, –8, –9)
Hartbrich Leonie–Margo Degraef (belga) 1:4 (–8, 5, –12, –7, –10)
Hartbrich Leonie–Julia Slazak (lengyel) 2:4 (–4, 6, –7, –8, 7, –2)

9. CSOPORT
Fehér Orsolya–Ana Trbuscic (horvát) 4:0 (3, 8, 5, 7)
Fehér Orsolya–Marija Jovkova (bolgár) 4:1 (6, 6, –9, 2, 6)
Fehér Orsolya–Anna Kirichenko (finn) 4:1 (3, 5, 7, –9, 8)

NŐI EGYES, 2. SZAKASZ
D-CSOPORT
Harasztovich Fanni–Tataiana Kukulková (szlovák) 0:4 (–4, –6, –6, –3)
Harasztovich Fanni–Christina Kallberg (svéd) 0:4 (–5, –12, –6, –4)
Harasztovich Fanni–Daria Trigolosz (fehérorosz) 2:4 (–6, 8, –6, –4, 10, –9)

H-CSOPORT
Fehér Orsolya–Marija Tajlakova (orosz) 1:4 (–3, –5, –6, 4, –3)
Fehér Orsolya–Zhang Xuan (spanyol) 0:4 (–13, –3, –1, –8)
Fehér Orsolya–Andreea Dragoman (román) 2:4 (–8, 8, –11, 9, –8, –7)

Go to top