Már a helyszínen, Nandzsingban készül a szombati megnyitó után vasárnap kezdődő ifjúsági olimpiára a magyar asztalitenisz-küldöttség: Szudi Ádám, Imre Leila és a tréner, Bátorfi Zoltán.

A második nyári ifjúsági olimpiai játékoknak a kínai nagyváros, a három és félmillió lakosú Nandzsing ad otthont augusztus 16. és 28. között. Az asztalitenisz-versenyeket augusztus 17-től 23-ig rendezik a Wutaishan Gimnázium csarnokában (képünkön).

ifiolimpia2

 A játékokon az asztaliteniszezők három számban versenyeznek: fiú és leány egyesben, valamint vegyes csapatban. A magyar fiatalok közül a kvalifikációs tornákon Szudi Ádám harcolta ki a részvételt, míg Imre Leila – egy orosz lány visszalépése nyomán – a tartaléksorból léphetett elő boldog résztvevővé.

Minden nemzetet legföljebb egy fiú- és egy leányjátékos képviselhet: mindkét mezőny 32 versenyzőből áll. A fiatalok olimpiáján összességében 3500 sportoló vesz részt: ők huszonnyolc sportágban mérik össze tudásukat.

Az egyéni versenyeket (melyek nyolc darab négyes csoportban kezdődnek, majd a nyolcaddöntőkkel folytatódnak) vasárnaptól szerdáig, a csapattornát jövő szerdától szombatig rendezik.

Go to top